Ezt rengetegen elrontják halottak napja közeledtével: elég egy apró hiba, és kész a baj

Pénzcentrum/InfoRádió2020. október 29. 10:01

A halottak napja közlekedési szempontból minden évben óvatosságot igénylő időszak, mert sokan akarnak ugyanazokba a temetőkbe egyszerre eljutni, idén azonban a közösségi távolságtartásra is figyelni kell, ezért érdemes lehet hétköznap kimenni elhunyt hozzátartozóink sírját meglátogatni, emellett a közösségi médiás posztolással is érdemes vigyázni.

Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a közutakon és a temetők környékén a közelgő mindenszentek és halottak napja idején. A rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőbe látogatók közlekedését - mondta az InfoRádiónak Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője.

Mint mondta: az emléknap közlekedési szempontból azért veszélyes, mert ilyenkor sokan akarnak eljutni egyszerre egy adott helyre, jelen esetben a temetőbe. Ezért mindenkit arra kér a hatóság: figyeljék az ideiglenes szabályokat, ne megszokásból vezessenek. Hozzátette: a vírushelyzet kapcsán azt javasolják, aki teheti, hétköznap menjen ki szerettei sírhelyéhez, mert hétvégén jóval többen vannak és nehezebb betartani a közösségi távolságtartást.

Emellett a táskákat nem szabad letenni a sírok tetejére, mert gyorsan felkaphatja valaki és ellophatja - emelte ki Óberling József. Arról is beszélt: a közösségi médiában ne posztoljuk ki, mikor megyünk ki a temetőbe, mert addig valaki kihasználva az üresen hagyott otthonunkat, betörhet oda.

Címkék:
temető, halottak napja, koronavírus, közösségi média, közlekedésbiztonság,