A koronavírus-járvány miatt leállították ezt a fontos szűrést Magyarországon

Világgazdaság2020. október 13. 13:09

Ugyanazok a szakemberek szűrnek koronavírusra és hepatitis C-re, a járvány pedig annyira lefoglalja a kapacitásaikat, hogy ez utóbbi szűrése gyakorlatilag leállt Magyarországon. Pedig ha időben felismerik, akkor megelőzhetők a súlyos szövődmények, a főorvos szerint ezért azonnal újra kell indítani a vizsgálatokat.

A korábbi nagyjából havonta kétszáz kezelt esethez képest gyakorlatilag teljesen leállt Magyarországon a hepatitis C-s betegek szűrése, így fokozatosan csökken az újonnan regisztrált fertőzött betegek száma - mondta el Makara Mihály, a Budai Hepatológiai Centrum főorvosa mondta a Világgazdaságnak. Kifejtette, hogy idén száznál is kevesebb kezelés indult el.

Mindezt elmondása szerint az okozza, hogy ugyanazok a szakemberek kezelik a hepatitis C-t és a koronavírust is, az erőforrásokat pedig most az utóbbira fókuszálják.

Makara szerint az elérhető gyógyszerek 96 százalékban hatásosak, a szűrőprogramokat pedig feltétlenül újra kell indítani. Ilyenek korábban börtönökben, háziorvosoknál is fellelhetőek voltak, a VIII. kerületben pedig egy mobil labor is járt az utcán.

A főorvos azt mondta, több olyan betegről is tudnak, akik májátültetésre vártak a fertőzés miatt, de a vírus elpusztítása után regenerálódott a májuk, és lekerültek a várólistáról. A hepatitis C fertőzés szűrése azért fontos, mert ha mielőbb kimutatják és kezelik, akkor megelőzhető lehet a májzsugor vagy a májrák, illetve további szövődmények is, és a fertőzőképesség is hamarabb szüntethető meg.

Címkék:
járvány, betegség, szűrés, koronavírus, máj, hepatitis, hepatitis-c, hepa,