Pintér Sándor: ekkor jöhetnek a lényegesen keményebb intézkedések

Pénzcentrum2020. október 8. 09:00

Az egész világon emelkedik a pozitív tesztek aránya, de egyelőre hazánk jól áll a védekezéssel - mondta Pintér Sándor. A belügyminisztert szerint ha Magyarországon emelkedni fog a megbetegedések száma, akkor lényegesen keményebb intézkedéseket kell hozni.

A járvány elején egy százalék alatt is tudták tartani a pozitív tesztek arányát, júniusban pedig volt olyan nap, amikor egyetlenegy új megbetegedés sem volt - mondta Pintér Sándor a Telexnek A belügyminiszter kijelentette, a pozitivitási ráta ősszel nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon megemelkedett. Hozzátette, szerinte ha összevetjük a magyar eredményeket Európa és a világ eredményeivel, akkor még mindig azt tudják mondani, hogy a leghatékonyabb védekezésben Magyarország van.

Természetes, hogy ha a megbetegedések a világon mindenhol emelkedni fognak, nálunk is ennél lényegesen keményebb intézkedéseket kell majd hoznunk, hogy megakadályozzuk

- húzta alá a védekezést koordináló operatív törzset vezető miniszter. Ugyanakkor a járvány kontrollálásához "kevés az intézkedők akarata, az állampolgárok akarata is kell". Ha az állampolgárok betartják az intézkedéseket, akkor "reményeink szerint továbbra is a legalacsonyabb fertőzöttséggel számolhatunk".

Fotó: Fischer Zoltán/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Címkék:
biztosítás, járvány, koronavírus, operatív törzs, kormányülés,