Koronavírus: durva bírság járhat az ilyen PCR-tesztek miatt

Pénzcentrum2020. október 6. 11:30

Országos vizsgálat indult: az éves nettó bevétel öt százalékáig is megbírságolhatja a fogyasztóvédelmi hatóság azt a szolgáltatót, aki nem tartja be a hatósági árplafont a koronavírus-teszteknél. Mint ismert, a teszt csak annak ingyenes, akinél a protokoll szerint rendelik el a szűrést; a szolgáltatók pedig maximum 19 500 forintot kérhetnek azoktól, akik saját döntésükből teszteltetnék magukat.

Országos vizsgálat indul, ahol a fogyasztóvédelem ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19.500 forintos díjért végzik-e el a PCR-teszteket - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese.

Az a szolgáltató, amelyik nem tartja be a szabályokat, akár többmilliós büntetést is kaphat.

Mint ismert, a koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére leginkább alkalmas, úgynevezett PCR-tesztek csak azoknak ingyenesek, akiknél a szűrést háziorvos, kórház vagy hatóság rendeli el a protokoll alapján. Aki enélkül ellenőrizné, megfertőződött-e, azoknak fizetniük kell. A tesztek ára szeptember közepe óta hatóságilag maximalizált, ennek betartását ellenőrzik most a fogyasztóvédők az innovációs tárca elrendelése alapján országszerte.

Ha a szakemberek azt tapasztalják, hogy a vállalkozás a megengedettnél drágábban kínálja a tesztet, a jogszabály betartására, azaz a vizsgálat legfeljebb hatósági áron való elvégzésére kötelezik a céget. Ha az ajánlott ár kényelmi többletszolgáltatások (pl. kiszállás, hétvégi mintavétel stb.) miatt magasabb, akkor is egyértelműen tájékoztatni kell az érdeklődőket a teljes költség egyes elemeiről. Előre és tételesen be kell mutatni, hogy a teszt hatósági árán túli összeg pontosan mire terjed ki, így a fogyasztó egyértelműen látja, miért fizet, és e tudás birtokában dönthet az igénybevételről.

A fogyasztóvédelmi hatóság 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig, azaz több millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, ha nem egyértelmű árfeltüntetést tapasztal, vagy egyéb megtévesztő gyakorlatot fed fel az ellenőrzés során. Az innovációs minisztérium várhatóan október végéig összegzi a vizsgálati eredményeket, tapasztalatokat.

Címkék:
fogyasztóvédelem, teszt, ár, koronavírus, itm, pcr, schanda tamás,