Most különösen veszélyes a túlsúly: minden második elhízott beteg kórházba kerül

MTI2020. szeptember 19. 14:04

Az elhízottaknak különös oda kell figyelniük arra, hogy elkerüljék a koronavírust, ők ugyanis nagyobb eséllyel szorulnak kórházi ellátásra és kerülnek lélegeztetőgépre - mondta el Bedros J. Róbert professzor, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosa, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője. A nemzetközi betegadatok alapján a 60 év alatti elhízottak kétszeres eséllyel kerülnek intenzív osztályra, a gépi lélegeztetésnél pedig még rosszabb a túlsúlyosak helyzete. Míg korábban a lélegeztetőgépre kapcsolt tüdőbetegek közül csak minden negyedik volt túlsúlyos, a koronavírusos eseteknél ez az arány csaknem 50 százalékos.

A koronavírus miatt kórházi kezelésre szorulók főleg az idősebbek és a különböző társbetegségekben, így például magas vérnyomásban, cukorbetegségben, érelmeszesedésben szenvedők közül kerülnek ki - ez a közzétett adatok alapján eddig is ismert volt, most azonban kellő mennyiségű adat támasztja alá azt is, hogy életkortól függetlenül az elhízottak szintén jelentős veszélyben vannak  - írja a Növekedés.hu.

Minden második elhízott koronavírusos beteg kórházi kezelésre szorul az USA-ban, és Európában sem sokkal jobb a helyzet. Az adatokkal kapcsolatban Dr.Bedros J. Róbert címzetes egyetemi tanár, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosa, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője úgy fogalmazott: az elhízott betegek esetében minden egységnyi testtömegindex-növekedés fokozza az intenzív ellátásban részesülők szövődményeit, azaz romlanak az életkilátásaik.

Bedros professzor szerint a lélegeztetés kapcsán számos nehézség merülhet fel az elhízás miatt. Az egyik ilyen, hogy a magasabb hasűri nyomás miatt beszűkül a tüdőkapacitás, emellett a zsírszövettel terhelt mellkas nehezebben mozgatható lélegeztetőgéppel. A főigazgató hozzátette: a túlsúlyos betegek lélegeztetésénél nem elhanyagolható szempont, hogy hová lehet fektetni az elhízottakat. 200 kg-nál súlyosabb betegek esetén ugyanis már speciális teherbírású ágy válhat szükségessé, amely nem minden ellátó helyen található.

Magyarországon a felnőtt lakosság mintegy 30 százaléka elhízott.

Ezzel a gyakorisággal a képzeletbeli dobogó harmadik helyét érdemeltük ki a világban. A hazai adatok tudományos igényű feldolgozása nem történt még meg a kórházban kezelt, illetve az intenzív terápiában részesült betegek körében, de a főigazgató úgy gondolja, hogy a nemzetközi tendenciákhoz hasonló adatokat kapnánk a hazai elhízottak között is.

Címkék:
elhízás, kórház, vírus, túlsúly, korona,