Hoppá, mennyi diplomás lett hirtelen Magyarországon: egy tollvonás volt az egész

MTI2020. szeptember 10. 21:03

Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal kapcsolatos engedményeknek köszönhetően, jelentette be közösségimédia-oldalán Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára a bejegyzésben kifejtette: azért döntöttek tavasszal a korábban előírt követelmények időszakos eltörlése mellett, mert a koronavírus-járvány idején nemcsak az emberek egészségét és életét, de a gazdaságot, a magyar emberek megélhetését is védeni kell.

"A változtatásnak köszönhetően az érintett fiatalok jobb munkaerőpiaci helyzetbe kerültek, hiszen olyan állásokat is megpályázhattak, amelyeket a diplomájuk kézhezvétele előtt nem. A munkáltatók pedig így is biztosak lehetnek abban, hogy megfelelő szaktudással rendelkeznek a jelentkezők - hiszen a záróvizsgát letették, bizonyították, hogy elsajátították a szükséges ismereteket" - tette hozzá a miniszterhelyettes.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik első intézkedése volt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat. A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára - a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, diploma, koronavírus, gazdaságvédelmi akcióterv, schanda tamás,