Így áll most a COVID-vakcina utáni vesszőfutás: többen karnyújtásnyira a sikertől

Pénzcentrum2020. szeptember 4. 11:00

Tovább folyik a hajsza a hatásos koronavírus-oltóanyag után: a WHO közel 200 potenciális vakcinát tart számon, több szer már tesztelési fázisban van. Akadnak nagyon ígéretesek is: a Sanofi és az Oxfordi Egyetem kutatói is már nagyon közel járnak a megoldáshoz.

Folytatódik a versenyfutás a kotonavírus elleni vakcina fejlesztésében: a Sanofi például tegnap jelentette be, hogy egy lépéssel közelebb kerültek a hatásos védőoltás megalkotásához, elkezdték az első és második fázisú humán kísérleteket. Az első, illetve második fázisú tesztek során 440 egészséges, 18-49 év közötti, valamint 50 év feletti önkéntes kapja meg a szert, az előzetes eredményeket decemberre várják. A francia vállalat egyébként kétfajta vakcinát is fejleszt: az egyikhez influenzaoltást, valamint a GlaxoSmithKline adjuvánsát használják, a másik pedig egy hírvivő RNS alapú technológia.

Oroszország közben a Sputnik V nevű oltóanyagot készül tömeggyártani és piacra dobni, az anyagot feltételesen jegyezték be augusztus elején. Ugyanakkor a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a gyorsan lefolytatott vizsgálatok miatt túl hamar kerülhet forgalomba az anyag, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Nagy reményeket fűznek az Oxfordi Egyetem vakcinájához is, amely sikeres immunválaszt váltott ki a múlt hónapban 1077 ember bevonásával végzett teszteken. A Lancet nevű tudományos folyóirat arról számolt be: a beadástól számított 14 napon belül T-sejt választ váltott ki, antitest-választ pedig 28 napon belül produkálhat az ember.

Loading...

A WHO közel 200 potenciális oltóanyagot tart számon, a Guardian gyűjtése szerint ezek zöme preklinikai szakaszban van, amikor csak állatokon kísérleteznek. 25 tart az I. fázisú vizsgálatoknál, ahol egy kisebb embercsoportnak adják be a szert, hogy megállapítsák, biztonságos-e. 15 vakcinajelölt van a II. szakaszban, ahol több száz ember kapja meg, hogy a kutatók kiértékeljék a további biztonsági kockázatokat, valamint az adagolást is kikísérletezzék.

A III. szakasznál jelenleg hét potenciális oltóanyag tart: ebben már több ezer ember vesz részt, itt már a legvégső biztonsági kérdéseket is megválaszolják, és a mellékhatásokat is feljegyzik. Az Oxfordi Egyetem egyébként oltásának nem voltak veszélyes mellékhatásai, de a vizsgálat résztvevőinek 70 százaléka fejfájást vagy lázat tapasztalt, amely a tudósok szerint paracetamollal kezelhető.

Címkék:
biztosítás, járvány, oltás, vakcina, koronavírus, sanofi,