Ennyire készült fel Magyarország a második hullámra: rajtuk is múlik a siker

Pénzcentrum2020. augusztus 4. 16:50

Járványok idején az egészségügy kiemelt figyelmet kap minden érintett országban, így van ez napjainkban is. Nem mindegy, hogy mennyi orvos és nővér áll a betegek ágya mellett. Friss statisztikai adatok megmutatják, hogy az OECD tagállamaiban ezer főre pontosan mennyi egészségügyi szakdolgozó jut.

A koronavírus-járvány hatására az egészségügy szinte a Föld összes országában kiemelt fontosságú topik lett az utóbbi hónapokban. Jelenleg hazánkban kedvező a járványhelyzet, a lakosság számához mérten viszonylag alacsony a regisztrált fertőzöttek száma, ám ha nem viselkedünk felelősen, könnyen belobbanhat újra a járvány.

2020. április 10-én még 210 új esetet regisztráltak, a legfrissebb adatok szerint augusztus 3-án már csak 9-et. Ha lesz második hullám, nem tudjuk milyen lesz: a szakértők véleménye is megoszlik azzal kapcsolatosan, hogy durvább, vagy éppen enyhébb lesz-e az elsőnél. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora még június végén egy online konferencián beszélt arról, hogy mivel a környező országok közül többen jelenleg is nagyon sok az új eset, a vírus ismételt behurcolásával novemberre ismét kialakulhat itthon egy járvány.

Hogy az országok egészségügyi rendszerei milyen mértékben van felkészülve egy újabb hullámra, nagyban függ a rendelkezésre álló védőeszközök mennyiségétől és minőségétől, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőt sem: azaz hogy konkrétan hány egészségügyi dolgozó áll a betegek rendelkezésére.

Magyarországról még soha nem tervezett még annyi orvostanhallgató külföldre menni, mint most, és az utóbbi időben több ezer szakdolgozó is elhagyta a magyar kórházakat - folyamatos az elvándorlás az egészségügyből a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyar Orvosi Kamara szerint. A kamara felmérésén 10-ből 6 orvostanhallgató nyilatkozott úgy, hogy külföldre menne dolgozni, ha megkapja a diplomáját. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azonban egyre csökken az elvándorlás. A szakszervezet szerint, noha nem lehetett volna, már a járvány alatt is volt olyan szakdolgozó, aki külföldön vállalt munkát. Soós Adrianna szerint a járvány idején 5 százalékkal nőtt az eláramlás az egészségügyből. Az elnök szerint gond az is, hogy nem tudni, jövőre lesz-e béremelés. Az elvándorlásnak ugyanis elsősorban anyagi okai vannak - írta a hvg.hu.

Kullogunk

Az OECD frissen publikált adatsora azt mutatja meg, hogy egy adott országokban ezer lakosra mennyi orvos és mennyi nővér jut. Az infografikán jól látható, hogy hazánk a vizsgált országok alsó harmadában helyezkedik el, itthon ezer lakosra 3,4 orvos és majdnem kétszer annyi, 6,6 nővér jutott 2018-ban. Azóta ez az szám tovább csökkenhetett. Ugyanakkor Norvégiában 4,9 orvos és összesen 18 nővér jut 1000 lakosra, míg Dél Afrikában 0,8 és 1,3 ez a mutató. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A környező országok közül Csehország, Szlovénia és Ausztria megelőz minket, de például több orvosunk és betegápolónk van, mint a spanyoloknak, a szlovákoknak vagy éppen a lengyeleknek

Loading...

Címkék:
biztosítás, orvos, járvány, egészségügy, koronavírus, nővér, covid, oecd országok, orvostanhallgató, béremelés 2020,