Koronavírus-járvány: Görögországban ismét szigorodnak a szabályok

MTI2020. augusztus 1. 13:30

Görögországban kötelező lesz szájmaszkot viselni minden beltéri nyilvános helyen, miután a mediterrán országban újra megugrott a koronavírusos esetek száma.

A szigorítást a polgári védelemért felelős miniszter-helyettes jelentette be pénteken. Aznap 78 új Covid-19-megbetegedést regisztráltak. A száj és az orr eltakarása a kültéren is kötelező lesz ott, ahol nem lehet ügyelni a megfelelő távolságtartásra - mondta a miniszter-helyettes.

Görögországban eddig a tömegközlekedési eszközökön volt csak kötelező a szájmaszk, ezt terjesztették ki tíz napja az élelmiszerüzletekre is. Az országban augusztus közepéig meghosszabbították a látogatási tilalmat az idősotthonokban és a kórházakban. Az esküvőket, temetéseket és keresztelőket legfeljebb száz ember részvételével tarthatják meg. Augusztus végéig betiltották a fesztiválokat és koncerteket.

A menekültügyi minisztérium pénteken bejelentette, hogy a koronavírus további terjedését megelőzendő, augusztus 31-ig meghosszabbítják a görögországi menekülttáborokra vonatkozó karantént. Az intézkedést március 21-én vezették be az égei-tengeri görög szigeteken működő menekülttáborokban, ahol összesen több mint 26 ezer menedékkérő zsúfolódott össze, miközben a táborok együttes kapacitása alig több mint 6 ezer fő.

Görögországban két hónapja nem volt olyan magas az új megbetegedések száma, mint pénteken. Eddig 4447 Covid-19-megbetegedést regisztráltak, a halálos áldozatok száma 202.

Címkék:
otthon, utazás, járvány, görögország, koronavírus, maszk,