Kész az alkalmazás: ezzel megtuthatnád, találkoztál-e koronavírusos emberrel

MTI2020. május 21. 22:03

Elérhetővé tette a koronavírus terjedésének követésére közösen kifejlesztett szoftverét az Apple és a Google, ezzel olyan alkalmazások írhatóak, amelyek értesítést küldenek a felhasználóknak, ha kapcsolatba kerülhettek fertőzöttekkel.

A két rivális amerikai információtechnológiai óriáscég közösen dolgozott a most szabadon elérhetővé tett technológián, amelynek segítségével a szoftverfejlesztők kontaktkövető alkalmazásokat hozhatnak létre az egészségügyi szolgálatok számára. Az így kifejlesztett applikációk Bluetooth segítségével nyomon követhetik, hogy a tulajdonos az elmúlt 14 napban kivel és milyen hosszú ideig került kapcsolatba, és a rendszer jelez, ha kiderül, hogy igazolt fertőzött volt a közelben.

A tájékoztatás szerint eddig huszonkét ország és számos amerikai szövetségi állam jelezte érdeklődését.

Közleményében az Apple és a Google leszögezte, hogy nagy hangsúlyt fektettek az adatvédelmi és biztonsági szempontokra, például lokációkat nem tárolnak, valamint minden olyan információt titkosítanak, amelyek alapján azonosíthatóvá válnának a felhasználók.

Több ország kormánya is próbálkozott már hasonló alkalmazások kifejlesztésével, jórészt sikertelenül. Ezek gyakran GPS-koordinátákat használnak, amit az Apple és a Google egyebek mellett adatvédelmi aggályok miatt nem engedélyezett.

Egészségügyi szakemberek szerint a kontaktkövetés kulcsfontosságú a vírus terjedésének lassítása érdekében.
Címkék:
biztosítás, apple, google, koronavírus,