Aggódik Szlávik János: komoly baj lehet a koronavírus-oltóanyaggal

Pénzcentrum • 2020. május 18. 13:18

Budapesten hétfőtől az általános intézkedések léptek életbe, Szlávik János viszont arról beszélt, hogy továbbra is úgy kell élnünk, hogy a járvány bármikor felütheti a fejét. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a nem megfelelően bevizsgált oltóanyagok rengeteg kockázatot rejtenek magukban.

Szlávik János az ATV Start című műsorában elmondta, hogy a lecsengés járványügyi fogalma azt jelenti, hogy az új esetek és a halottak száma folyamatosan csökken, az 50 alatti esetszám rendkívül kedvezőnek tűnik.

Arról, hogy a tömeges megbetegedési fázisba voltunk-e, Szlávik azt mondta, hogy ezt megakadályoztuk mi és a környező országok is, ugyanis nálunk indőben sikerült elkapni a vírust. Erre példaként azt hozza, hogy Franciaroszágban az első esetet decemberben azonosították, itthon pedig március elején, ez hatalmas különbség az infektológus szerint. Szlávik elmondta, hogy rendkívül nagy óvatosságot ajánl, a járványügyi intézkedéseket továbbra is fenn kell tartani. Az infektológus szerint továbbra is úgy kell élnünk is járnunk, hogy a járvány bármikor felütheti a fejét.

Szlávik szerint a járvány megint kívülről érkezhet, tehát azokból az országokból, ahol még tart a járvány, továbbra se érkezzenek Magyarországra. Szerinte ha lesz is második hullám, akkor enyhe lesz, ráadásul rendkívüli felgyorsult az oltóanyag kutatás és gyártás is.

Szlávik ezzel kapcsolatban felhívta arra a figyelmet arra, hogy akár engedély nélkül is elkezdhetnek oltóanyagot gyártani, szerinte ez rendkívül aggasztó folyamat. Az infektológus azt mondja, hogy a vakcina előállítása kapcsán aggódva figyeli a fejleményenek, nem lehet felgyorsítani a folyamatokat, mindenképp meg kell várni a vizsgálatok eredményeit, hogy az adott hatóanyag biztonságos-e vagy sem. Azon is aggódik, hogy Kínában és Indiában ezen vizsgálatok nélkül akarnak tömeggyártásba kezdeni, Szlávik szerint veszélyes olyan oltóanyagot forgalomba helyezni, amelynek hosszútávú mellékhatásaival nem vagyunk tisztában.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A világ sokkal jobban tenné, ha a jelenlegi intézkedésekkel fékezné a járványt, mintha egy nem bevizsgált oltóanyagot kezdene el tömegesen gyártani

- adott hangot aggodalmának a szakember.

Címkék:
biztosítás, koronavírus, oltóanyag, szlávik jános,