SOTE-rektor: Tankönyvi értelemben járvány már nincs, de a járványveszély megmaradt

Pénzcentrum2020. május 8. 16:53

Tankönyvi értelemben járvány már nincs, de a járványveszély megmaradt a Semmelweis Egyetem rektora szerint. Merkely Béla ismertette: a budapestiek kis számban jelennek meg az országos szűrővizsgálaton.

A budapestiek közt a legalacsonyabb a részvételi hajlandóság a múlt héten indult országos koronavírus-szűrésen - mondta a hvg.hu-nak a Semmelweis Egyetem rektora. Míg a tesztre kiválasztott vidékiek 70 százaléka, addig a pestiek alig 32, a budaiak 53 százaléka jelent eddig meg a vizsgálaton.

Merkely Béla szerint pedig a korlátozó intézkedések fokozatos feloldásához is elengedhetetlen látni a fővárosi eredményeket. Hozzátette: csakis fokozatosan és körültekintően történhet a lazítás. A távolságtartás továbbra is szükséges.a maszkviselést kötelezővé tenné.

Bár az látszik, hogy "a fertőzöttek felét az idősotthonok lakói, illetve az egészségügyi dolgozók teszik ki," a koronavírust bárhol el lehet kapni

- figyelmeztetett. Nem dübörög a járvány, de a vírustól még nem tudtunk megszabadulni, mondta. Szerinte tankönyvi értelemben járvány már nincs, de a járványveszély megmaradt.

Címkék:
biztosítás, szűrés, koronavírus, sote, merkely béla,