Több mint 100 magyart menekítenek ki: megy értük a külügy repülője

MTI2020. május 7. 22:28

Csütörtökön landol Budapesten az a repülőgép, amellyel 120 magyar hoznak haza, elsősorban Észak-Amerikából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Csütörtökön landol Budapesten az a repülőgép, amellyel 120 magyar hoznak haza, elsősorban Észak-Amerikából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. A tárcavezető kifejtette: már három hónapja zajlik "Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója". A világ 116 országából eddig 9529 magyar embert hoztak haza és még mindig szervezik 624 magyar hazatérését - közölte. Kiemelte: csütörtökön landol Budapesten a harmadik olyan mentesítő repülőjárat, amellyel Észak-Amerikából hozzák haza a magyarokat.

Ezúttal New Yorkból, Miamiból, Torontóból és hazafelé útközben Reykjavíkból vettek fel utasokat, összesen 120-at. Megjegyezte: a közép-európai együttműködés keretében hazahoznak 21 szlovák, 4 cseh, 4 szlovén és 2 osztrák állampolgárt is. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az elkövetkezendő időszakban is dolgoznak azon, hogy a külföldön rekedt magyarokat hazahozzák, mindaddig, amíg a nemzetközi polgári repülésre vonatkozó korlátozó intézkedések érvényben vannak.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, járvány, koronavírus, világjárvány, repülőjárat,