Újrafertőzheti a gyógyultakat is a koronavírus: aggasztó kutatás jelent meg

MTI2020. április 10. 18:44

Pozitív lett 91 olyan ember koronavírus-tesztje Dél-Koreában, akit korábban gyógyultnak nyilvánítottak, és kiengedtek a karanténból - közölte pénteken az ország betegségmegelőzési központja (KCDC). Dzsong Eun Kjong, a KCDC igazgatója közölte, hogy újabb vizsgálatokat hajtanak végre az említetteken, és két hetet kell várni az eredményekre.

Ezek már nem olyan tesztek, mint a Covid-19 vírus azonosítására alkalmas diagnosztikai eljárások, amelyek viszonylag rövid időn belül eredményt produkálnak. Kjong szerint ezúttal a légzőszervekben lévő fertőzött sejteket vetik alá alaposabb vizsgálatnak, és egyebek mellett azt akarják kideríteni, hogy termelődtek-e a szervezetükben gyógyulásra utaló antitestek.

Egyes szakértők szerint azok a fertőzöttek, akiknek a szervezete termel ellenanyagot, már nem fertőznek tovább.

Egyes feltételezések szerint nem is újrafertőződés történt, hanem a szervezetükben lappangó vírus újraaktiválta magát. Rövid idő telt el ugyanis a karanténból - gyógyultan - távozás és az újabb, ismét pozitívnak bizonyult tesztek elvégzése között. A Yonhap hírügynökség ehhez hozzáfűzi, hogy Dél-Koreában azokat a pácienseket nyilvánítják teljesen gyógyultnak, akiknek két, 24 óra leforgása alatt végzett tesztjük is negatív lett.

Dél-Korea sikeresen vette fel a harcot a koronavírus ellen, már lecseng a járvány, pénteken és szombaton parlamenti előválasztást tartanak az országban, szigorú járványügyi előírások betartásával. Pénteken mindössze 27 új fertőzöttet jelentettek. Ez az első alkalom 50 nap alatt, hogy az új fertőzöttek száma 30 alatt maradt. Az új fertőzöttek közül 5 bizonyítottan külföldről hozta be a kórt. Az országban 10 450 fertőzöttet regisztráltak a járvány kitörése óta, a halottak száma 208, a gyógyultaké pedig 6973.

Címkék:
biztosítás, járvány, fertőzés, koronavírus,