Újabb ágazat került padlóra a koronavírus miatt: mi lesz így a könyvekkel?

Pénzcentrum/InfoRádió2020. április 2. 09:01

Egyes könyvesboltok már márciusban 65-70 százalékos forgalomkiesést szenvedtek el. Van, aki szerint konkrétan drámai helyzetbe került a könyvszakma - írja az InfoRádió.

A könyvesboltok már márciusban 65-70 százalékos forgalomkiesést szenvedtek el, most pedig már ki sem nyithatnak. Így drámai helyzetbe került a magyar könyvszakma 

- mondta az InfoRádiónak Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó igazgatója. A szakember hozzátette a kiadók online csatornákkal és árkedvezményekkel próbálnak túlélni, de állami segítségre is szükségük lenne. 

Az igazgató arról is beszélt a rádiónak, hogy az utóbbi hetekben rengetegen oldalra kerültek fel törvénytelenül e-könyvek, illetve hangos könyvek is. Kocsis András Sándor szerint a szolidaritással nincs baj, és egy ilyen helyzetben ez szükséges is, de mindenki jogszerűen tegye meg, ami tőle telhető.

A kiadó igazgató prognózisa szerint áprilisban be lesznek zárva a könyvesboltok, ami azt jelenti, hogy jelenleg csak az online árusítás működik, de az is csak addig, amíg a kiszállítást vállaló dolgozók ezt vállalják. Szavai szerint az online forgalom még csúcsidőszakban is a forgalom 30-35-38 százalékát adhatja náluk. Vagyis minimum 60-65 százalékos forgalomvesztés következik be a bolti értékesítésben - írja a portál.

Címkék:
vállalkozás, pénzcentrum.hu, járvány, koronavírus, világjárvány,