Tragikus számok érkeztek a WHO-tól: őrület, menniyen kapták már el a koronavírust

MTI2020. március 27. 19:31

Meghaladta a félmilliót az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma a világon - közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arról számolt be genfi sajtótájékoztatóján, hogy a betegség már több mint 20 ezer halálos áldozatot szedett. "Ezek tragikus számok, de arra is emlékezzünk, hogy túlélők százezrei vannak világszerte" - hangsúlyozta. A főigazgató rendkívül komoly veszélynek nevezte a megfelelő védőfelszerelések "krónikus" hiányát az egészségügyi dolgozók körében.

Ha az ápolók veszélynek vannak kitéve, akkor mindannyian veszélynek vagyunk kitéve

- mutatott rá. Emellett pedig felszólította a nemzetközi közösség országait, hogy tartózkodjanak az olyan gyógyszerek alkalmazásától, amelyek hatékonysága még nem bizonyított a vírus ellen.

Címkék:
biztosítás, egészség, egészségügy, koronavírus, who, koronavírus-járvány,