Népszava • 2020. március 25. 09:05
A foglalkoztatottak 22 százaléka lényegében arra készül, hogy a járvány következtében elveszíti a munkáját. Ha a járvány elvonul, az országnak súlyos és kiterjedt problémákkal kell megküzdenie - így számol majdnem minden magyar.
A Publicus Intézet felméréséből az derül ki, hogy általános a pesszimizmus: egyedül az agrárium esetében mutatkozik némi remény: ebben a szektorban 80 százaléknál alig valamivel több a "rossz időket" várók aránya, az összes többi szféra esetében majdnem 100 százalék - írja a Népszava.
Ezt igazolja az is, hogy sok embert már most utolért a vírusbaj: az aktív foglalkoztatottak majdnem fele (mintegy 2,1 millió ember) olyan területen dolgozik, amelyet már érint a járványveszély. A legrosszabb helyzetben a turizmus/vendéglátás van, az itt dolgozók 86 százaléka érzi úgy, hogy gondot okozott a járvány.
Az egészségügyben és az oktatásban ez az arány 70 százalék közül mozog, itt azonban részben más típusúak a problémák - az állás- és jövedelemvesztés másodlagos kérdés. Az előbbiben az egyre fokozódó túlmunka okoz bajt, míg az utóbbinál a digitális átállás. (Az viszont nem kérdés, hogy a megbízási szerződéssel dolgozó pedagógusok joggal tarthatnak a leépítéstől.)
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar, valamint az ipar esetében az emberek 33-34 százaléka érzi magát veszélyben, csakhogy a helyzet rosszabbra fordulhat: egyrészt nem tudni, meddig pörgeti az agrárszektort a fogyasztás, másrészt az autógyári leállások hatásai most futnak végig a beszállítói láncon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hogy az aggodalom jogos vagy sem, az rövid távon kiderül. A munka-élethelyzeteket viszont már most átalakította a járvány. Az nem kérdés, hogy a legtöbben - 78 százalék - az oktatásban álltak át távmunkára, igaz, itt az "állami kényszer" is segített. A szolgáltató ipar is próbál digitális csatornák segítségével működni, a munkavállalók 39 százaléka így dolgozik.
A turizmusból, vendéglátásból és rendezvényszervezésből élők 28 százaléka is távmunkára állt át, ahogy a kereskedelemben dolgozók esetében is hasonló az arány. Ennél sokkal többen már egyik ágazatban sem térnek át otthoni munkavégzésre, ugyanis a logisztikai tervezést, a pénzügyet, a beszerzést, stb. lehet távolról működtetni, de minden máshoz valós jelenlét szükséges. Nem véletlen, hogy az egészségügy, az ipar, és a mezőgazdaság esetében csak 16 százalék körüli a home office-ban dolgozók aránya (várhatóan nem is nagyon változik), hiszen beteget ellátni, földet művelni, és futószalag mellett dolgozni nem lehet otthonról.