Itt van Orbán Viktor legfrissebb bejelentése: év végéig felfüggesztik a hiteltörlesztést

Pénzcentrum2020. március 18. 16:02

Magyarország miniszterelnöke bejelentést tett.Frissítés! A Magyar Közlönyben megjelent a hivatalos kormányrendelet - KATT!

A videó a nagy leterheltség és érdeklődés miatt csak 16 óra körül vált elérhetővé a Facebookon. A kormányfő azzal kezdte beszédét, hogy a járványügyi szervek 24 órában dolgoznak.

"A kormány mai ülésén a gazdasági kérdésekkel foglalkoztunk, hiszen eljött az ideje, hogy egészségügyi kérdések mellett ezzel is foglalkozzunk. A mai döntésekkel meg tudjuk védeni a munkahelyeket. Előrebocsátotta, hogy ezek csak az első lépések, újabbak jönnek.

Először is az első döntésünk, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások a mai napig megkötött hiteleinek tőke és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztjük.
  • A rövid lejáratú vállalkozásihitelek únius 30-ig meghosszabbításra kerülnek. 
  • A holnaptól felvett fogyasztási htielek THM-jét a jegybaki alapkamat +5%-ban maximálják.
  • Az olyan súlyos gondokkal küszködő szektorokban, mint a turizmus, vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások, a személyszállítás, azaz a taxizás, a munkáltatók járulékfizetés kötelezettségét teljes egészében elengedik. A munkavállalók járulékát jelentősen csökkentik. Nyugdíj-járulékot nem kell fizetniük és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken június 30-ig. 
  • A kata szerint fizető taxisok adófizetését elengedjük. A bérleti díjakat nem, ezen kívül a turizmusfejlesztésihozzájárulást is elengedjük. 
  • Döntések születtek a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről, így a felek könnyebben meg tudjanak egyezni egymással.

Az alaprendeletet ma közzéteszik.

Loading...

 

Címkék:
hitel, otthon, kata, járvány, koronavírus, orbán viktor, törlesztő, orbán beszéde,