Újabb budapesti irodaházat ürítettek ki: az egyik dolgozó koronavírusos

Pénzcentrum/Index.hu2020. március 12. 19:51

Koronavírust diagnosztizáltak az egyik budai irodaház dolgozójánál, az épületet kiürítették, éjjel fertőtlenítik.

A II. kerületben lévő Vízivárosi Irodaház egyik bérlőjének dolgozójánál is koronavírust diagnosztizáltak. Az épületet éjszaka fertőtlenítik. Az irodaház ingatlankezelőjétől azt az információt kapta az Index, hogy a betegséget a mai napon diagnosztizálták, és az operatív törzs által közölt esetszámban már ez a magyar beteg is szerepelt. A koronavírusos dolgozó saját bevallása szerint nem járt külföldön, és nem is érintkezett külföldiekkel - több mint egy hete beteg volt.

Az irodáz B épületében működik Hollandia és Svédország követsége is.

Csütörtökön a UPC Haller utcai központját is ki kellett üríteni, mert az egyik alkalmazottnak pozitív lett a tesztje. Ő a másik ma bejelentett magyar fertőzött, csütörtök este a kormányzati honlap szerint 16 fertőzött volt Magyarországon, 65-en vannak karanténban.

FRISSÍTÉS!

A Magyar Hírlapnak az érintett egy kollégája e-mailben azt írta, a cég vezetősége arról tájékoztatta őket, hogy az illető járt külföldön, miután pedig hazajött, beteg lett és az orvosa tanácsára otthon maradt, hazatérése óta nem járt az irodában.

A legfrissebb híreket a koronavírusról itt találod!

Címlapkép: Google Street View

Címkék:
biztosítás, fertőzés, koronavírus, irodaház, koronavírus-járvány, upc magyarország,