Koronavírus: nem kerül lakossági forgalomba az az 1,2 millió maszk, amit Debrecenben legyártottak

Pénzcentrum2020. március 9. 15:27

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatót tartott délután, ahol többek között arról tájékoztatták a sajtó munkatársait, hogy nem kerül patikai forgalomba az az 1,2 millió maszk, amelyet a debreceni elítéltek gyártottak le. Az az egészügyi ellátórendszer tartalékát képezi. Az azon felül készített napi 25 ezer maszk viszont, amelyet három műszakban állítanak elő, hamarosan lakossági forgalomba kerülhet. A kiszállítás folyamatban van. 

Az operatív törzs sajtótájékoztatóján szó esett arról, hogy azok a külföldi állampolgárok, akik nem működnek együtt a járványügyi hatóság intézkedéseivel, eljárás alá vonhatók és akár ki is toloncolhatók. Ez azoknak az iráni állampolgároknak az ügyében merült fel, akik jelenleg karanténban vannak. A Szent László Kórházban megfigyelés alatt álló iráni diákok egy része nem volt hajlandó alávetni magát a szabályoknak, az éjszaka és a mai nap folyamán, megpróbálták a karantén szabályait kijátszani, illetve zavarták a kórházi rendet, ezért jelenleg is rendőri jelenléttel tudják fenntartani a biztonságot a kórházban - mondta el Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának a vezetője.

Az operatív törzs mai döntését követően visszavonják az eddig fel nem használt, de korábban kiadott iráni vízumokat.

Kiss Attila dandártábornok közölte: azok a külföldiek, akik a közegészségügyi hatóság rendelkezésének nem tesznek eleget, idegenrendészeti úton is el lehet távolítani őket az ország területéről. A karantén letelte után idegenrendészeti őrizetbe lehet venni őket, akár hat hónapra is, majd kitoloncolhatják őket az országból.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa közölte, 9 fő az ismert koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Az intenzíven ápolt egy beteg kivételével mindannyian jól vannak. Emlékeztetett, hogy a kórházakban látogatási tilalom az egész ország területén. 

A sajtó kérdésére arról is tájékoztattak, hogy nem kerül patikai forgalomba az az 1,2 millió szájmaszk, amelyet a debreceni elítéltek gyártottak le, hanem az a készlet az egészügyi ellátórendszer tartalékát képezi. Az azon felül készített napi 25 ezer maszk viszont, amelyet három műszakban állítanak elő Debrecenben, hamarosan lakossági forgalomba kerülhet. A kiszállítás folyamatban van.

Címkék:
vásárlás, járvány, hírek, vízum, koronavírus, maszk,