Koronavírus: minden eszközét beveti a bulinegyed a fertőzés ellen

Pénzcentrum/InfoRádió2020. március 6. 09:33

A bulinegyedet is magába foglaló Erzsébetváros önkormányzata válságstábot hívott össze, hogy megvitassa, melyek a legfontosabb helyi intézkedések - közölte Ujvári-Kövér Mónika alpolgármester. A szórakozóhelyek képviselői szerint egyre nehezebb a fertőtlenítőszerek beszerzése.

A koronavírus terjedése miatt Erzsébetváros vezetése összehangolt és szigorú higiéniai intézkedéseket kért a bulinegyed vendéglátóhelyeitől is - írja az Infostart.

Az önkormányzathoz tartozó összes intézménynek tájékoztatót küldtünk, amely a legfontosabb tudnivalókról számol be. Készítettünk egy tájékoztató plakátot is, amelyeket az érintett intézményekben helyeznek ki. A tájékoztatás mellett legalább ennyire fontos, hogy mindenütt biztosítjuk a kézfertőtlenítés lehetőségét az ügyfélfogadási terektől, amennyiben szükséges, a tankerülethez tartozó iskolákig. Végül, de nem utolsó sorban, figyelembe véve a kerület adottságait, valamennyi társasházunkban szintén tájékoztató plakát került kihelyezésre, amit a nem kis számú rövidtávú szálláshelyek miatt, és elsősorban az ott lakók miatt rendkívül fontosnak tartunk

- mondta el az alpolgármester. Molnár Bence, a bulinegyedben található Szimpla romkocsma marketingvezetője arra is kitért, hogy az utóbbi napokban egyre nehezebb a fertőtlenítőszerek beszerzése.

Pár hete sokkal intenzívebben takarítjuk az összes felületünket, illetve a szappantartóinkba sokkal erősebb szert teszünk, amivel a vendégek fertőtleníteni tudják a kezüket. Sajnos, ezekből a szerekből országosan hiány van, ezért abban bízunk, hogy az utánpótlásban kapunk segítséget 

- emelte ki, és hozzátette, hogy az online és közterületi felületeiken tájékoztató kampányt fognak indítani, amelyben meg fogják kérni a vendégeket, hogy amennyiben rosszul érzik magukat, vagy betegség jeleit észlelik, akkor kerüljék el a szórakozóhelyeket és forduljanak orvoshoz. Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció kerületi országgyűlési képviselője a Belvárosba érkező külföldi turisták idegen nyelvű tájékoztatásának fontosságát hangsúlyozta:

A kerületi bulinegyed még Budapesthez képest is rengeteg külföldi vendéget fogad, egy-egy hétvégén 30 ezer fölött van az idelátogatók száma. A magyar kormány által létrehozott honlap, a koronavirus.gov.hu csak magyar nyelven érhető el, ezért azt kezdeményeznénk, hogy angolul is tartalmazzon a jövőben minden fontos és szükséges információt, hiszen a vendéglátóhelyek akkor tudják megadni baj esetén ezt az elérhetőséget, ha ott angolul is lehet tájékozódni 

- mondta Oláh Lajos. Azt szeretnék, hogy legyen 24 órás angol nyelvű ügyelet és szeretnék minél aktívabban bevonni a repteret a tájékoztatásba. Oláh Lajos a szállásadók figyelmét is felhívta a szobák folyamatos fertőtlenítésére.

Címkék:
biztosítás, Budapest, járvány, gyed extra, koronavírus, főváros, bulinegyed, fertőtlenítés,