Döbbenetes adatok kerültek napvilágra: extrém sok a császármetszés itthon

Pénzcentrum2019. november 3. 14:55

Folyamatosan emelkedik a császármetszések száma Magyarországon: a szülések több mint 40 százalékánál alkalmazzák ezt a módszert, míg mintegy fél évszázada mindössze az öt százalékában éltek vele. A legfrissebb adatokból kiderül, miképp alakultak pontosan a számok a tavalyi év során.

A császármetszés rendkívül hasznos, ha a magzat más úton nem tud megszületni, de még a legmodernebb körülmények között is némileg magasabb kockázattal jár az anyára és a magzatra nézve, mint a normál hüvelyi szülés. A  Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő bocsátotta a Nők Lapja rendelkezésére a tavalyi év pontos adatait, melyből kiderül, hogy arányaiban az egri  Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet falai között történt a legkevesebb császármetszéd, 22,14 százalék, míg a lista élén Magyar Honvédség Egészségügyi Központ áll 56,99 százalékkal.

Az adatokból kiderül hogy 2018-ban a 84 176 darab szülés 40,089 százaléka történt császármetszés segítségével. Az egyes szülészeti osztályok mutatói nagyon eltérőek, aminek az oka az, hogy másféle szülészeti protokollal dolgoznak, azaz másképp ítélik meg azt a kérdést, mikor van szükség császármetszésre.

 

Címkék:
kórház, szülés, születés, adatok, neak,