Nem fizeti a TB a kislány gyógykezelését: pedig ez lehet az egyetlen esélye

Pénzcentrum2019. január 22. 10:30

Egy anyáról és súlyosan beteg gyermekéről készített megrázó riportot az RTL híradója. A betegségre létezik gyógyszer, de az egészségbiztosító elutasította az évente 68 millió forintba kerülő vakcina finanszírozását. A szakértő szerint az áll a dolog mögött, hogy véges a kassza, és ilyenkor mérlegelni kell.

Élve temetik el őt és a hozzá hasonló gyerekeket - ezt mondta az RTL-nek az a kétegyházi édesanya, akinek 6 éves kislánya, Noémi gerincvelői izomsorvadásban szenved. Egy éve már létezik a betegségre egy injekciós kezelés, ami a kislány esetében évi 68 millió forintba kerülne, és gyógyulást jelenthetne.

Azonban a finanszírozási kérelmet elutasította az egészségbiztosító, amely a konkrét esetről nem adhatott felvilágosítást, de egy megkérdezett szakember elmondta, hogy ilyenkor kettős a mérlegelés. Szakmailag azt kell megnézni, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint az adott helyzet kezelésére alkalmas-e a gyógyszer, illetve, mint fogalmazott: bármennyire is kegyetlenül hangzik,

de mivel a kassza véges, azt is meg kell vizsgálni, hogy a várható egészség-nyereség arányban van-e a szükséges ráfordítással.
Címkék:
biztosítás, tb, betegség, gyógykezelés, injekció, gerincvelői izomsorvadás,