Folytatódik a krízis a Honvédkórházban: felmondott Zacher Gábor

Pénzcentrum2018. augusztus 31. 14:00

Tegnap robbant a hír a sajtóban, hogy a több orvos felmondott a Honvédkórház sürgősségi centrumában, az ott maradt traumatológusok és aneszteiológusok pedig felmondták az önkéntes túlóra szerződésüket, mivel a kórház nem fizette ki az ezzel kapcsolatos járandóságukat. A Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Honvédkórház csütörtök este közleményben cáfolta, hogy bármelyik dolgozónak adósa maradt volna az intézmény, valamint azt is, hogy az elmúlt időszakban nem mondott fel a sürgősségin egyetlen orvos sem. Most azonban borult a bili, mivel felmondott Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezetője, aki elmondta, hogy az elmúlt időszakban 9 orvos adta be felmondását az osztályán.

Felmondott Zacher Gábor főorvos, a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezetője, írta meg a hvg.hu. A lappal maga az érintett közölte a hírt. Zacher Gábor egy nyilatkozatcsata közepén távozik a kórháztól.

Tegnap mi is átvettük a Népszava információit, miszerint a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, így az orvosok bére jelentősen csökkent. Következményképpen szeptembertől az előre tervezett műtétekből a korábbinál biztosan kevesebb lesz, és a sürgősségin is tovább romolhat a helyzet, mert az elmúlt hetekben tízen, az orvosok harmada távozott a túlzott terhelésre hivatkozva.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ viszont azt közölte csütörtök este, hogy a "a Honvédkórház Sürgősségi Centrumában nem mondott fel egyetlen orvos sem, a biztonságos betegellátáshoz szükséges orvosi létszám rendelkezésre áll". Ezen túl azt is közölték, hogy a dolgozók bérét a "Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) továbbra is pontosan kifizeti, mint ahogyan azt eddig is tette".

A Honvédkórház hivatalos állásfoglalásával ellentétes nyilatkozatot tett a felmondását bejelentő Zacher Gábor, akinek két hónapos felmondási ideje október végén jár le. A főorvos elmondta, hogy az elmúlt időszakban 9 orvos adta be a felmondását.

A szakember felmondása okai között megemlítette a leamortizálódott felszerelést valamint azt is, hogy a személyügyi minimumfeltételek (magyarán a létszám) 60 százalékával működik az osztálya, így pedig a centrum nem tud felelősséget vállalni a betegekért.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szeretek itt dolgozni, de kénytelen voltam a döntést meghozni. Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam

- nyiatkozta a hvg.hu-nak Zacher Gábor.

Borítókép forrása: MTI Fotó / Mohai Balázs

Címkék:
biztosítás, kórház, orvos, egészségügy, zacher gábor, toxikológus,