Botrány a magyar egészségügyben: pazarló kórházak, anarchikus állapotok

Pénzcentrum2018. augusztus 6. 09:30

Anarchia és botrány jellemzi az egészségügy egyes területeit - mondta el a Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Az utóbbi időben számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött az ÁSZ, annak apropóján, hogy azok miképp gazdálkodnak az államtól kapott pénzzel, illetve betartják-e a gazdálkodásukra vonatkozó szabályokat. Elkeserítő, de az ÁSZ elnök szerint egyes intézményekben rengeteg a hibás gyakorlat 

Anarchia. Botrány. Ez a két szó, ami először eszembe jut

- mondta el Domokos László a Magyar Időknek, aki azt is hozzátette, volt olyan kórház, ahol szinte minden vásárlást közbeszerzés nélkül oldottak meg, de előfordult az is, hogy egy-egy intézmény nem vezetett leltárt a fontosabb eszközökről, így azt sem tudták, miből mennyi van készleten.

A szakrendelőknél sem volt jobb a helyzet, az ottani vezetők ugyanis sokszor hamisan nyilatkoztak a gazdálkodásról, így több intézményben is kaotikus pénzügyi állapotok uralkodtak. Ezen felül sok esetben a korrupció elleni kontrollrendszereket sem alakították ki megfelelően.

Címkék:
biztosítás, egészség, kórház, egészségügy, korrupció, ász,