10-ből 6 magyar gyógyul így: ez nincs benne a tb-ben

Pénzcentrum/Index.hu2018. július 2. 10:00

Megy a gondolkodás szabályozói körökben, hogy miképpen lehetne bevonni több forrást az egészségügybe. A pénz ugyanis már így is egészségügyre megy a betegek zsebéből, 300 milliárd forint folyik el a magánrendelők, magánklinikák igénybevételére. 2017-ben a magyarok 57 százaléka fordult meg a magánegészségügyben - írja az Index.

Magyarországon az egészségügyi ellátásra fordított pénz csupán kétharmada származik állami forrásból, a maradék egyharmadot már zsebből dobják össze a betegek. Becslések alapján 10-50 milliárd forint megy el évente hálapénzre, magánklinkákon, magánrendelőkben pedig 300 milliárd forintot fizettünk ki 2017-ben. A szektor fejlődését jól mutatja, hogy míg 2012-ben csupán a lakosság 37 százaléka vett igénybe magánegészségügyi ellátást, addig tavaly ez az arány már 57 százalékos volt.

Több állami szerv is foglalkozik az egészségügy átalakításának kérdésével, a legvalószínűbb, hogy valamilyen formában kiegészítő biztosítást vezetnek majd be, azonban ezt a témát nagyon vigyázva kezelik a kormánypártban, lévén, hogy korábban mind a vizitdíjat, mind pedig a több biztosítós rendszert elutasították - írja a portál.

Címkék:
biztosítás, tb, egészségügy, magánegészségügy,