Durvul a kanyaróhelyzet: már oltják a magyar egészségügyiseket

MTI2018. február 22. 08:30

Eddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk - írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) hivatkozva.

Az Emmi arról tájékoztatta a lapot, hogy február közepéig 18 510 munkavállalót vizsgáltak meg, körülbelül 15 százalékuk nem volt megfelelően védett a fertőző betegséggel szemben. A vizsgálati eredmények feldolgozása még folyamatban van, így egyelőre nem végleges a betegséggel szemben védtelen egészségügyi dolgozók aránya - tették hozzá.

A lap felidézi, hogy az Európa több országában tomboló kanyarójárvány miatt - és mivel Magyarországon is előfordultak megbetegedések - a határ menti megyékben dolgozó egészségügyieknek még tavaly tették kötelezővé az immunstátus felmérést, majd ezt kiterjesztették az egész országra.

Az egészségügyi dolgozók ingyen kapják a kanyaró elleni oltást - olvasható a Magyar Nemzetben.

Címkék:
biztosítás, orvos, egészségügy, nővér, kanyaró,