Nem lehet tudni, mikortól lesz ingyenes a súlyos kór elleni oltás

Magyar Nemzet2018. február 2. 09:00

Még mindig nem született döntés a bárányhimlő elleni védőoltás ingyenessé tételének dátumáról - írja a Magyar Nemzet.

Továbbra sem tudni, hogy mikortól válik ingyenessé a bárányhimlő elleni védőoltás. A védőoltás díjmentessé tétele már egy évvel ezelőtt is felmerült, illetve tavaly decemberben azt írta a Magyar Nemzet, hogy azt kötelezővé is teszik. Egyelőre azonban nem döntöttek a bevezetés dátumáról, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mérlegel.

A bárányhimlő évente 1,8-1,9 milliárd forintos kiesést jelent a gazdaság számára. Az összeg az egészségügyi ellátási költségekből, illetve a munkából kieső napok számából tevődik ki. A betegség többnyire enyhe lefolyású, ám immunhiányos csecsemőknél, illetve felnőtt korban és terhes nők esetében életveszélyes is lehet.

Címkék:
fertőzés, egészségügy, oltás, védőoltás,