Kígyózó sorok a patikákban: van, aki 30 percet is vár a gyógyszerére

Magyar Nemzet2017. november 10. 09:32

Napok óta be sem engedi őket a rendszer, és "kizárólag a baj van vele" - mondta a Magyar Nemzetnek egy neve elhallgatását kérő patikus az úgynevezett eeszt rendszerről, vagyis a az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térről.

A lapnak nyilatkozó patikus elmondta, van, hogy inkább nem is használják az új rendszert, hiszen ha sikerül is bejelentkezni, perceket vesz igénybe a folyamat. Volt olyan páciens, aki 20-30 percet várt, míg az összes vényt beolvasták és kiadták a gyógyszereket. Közben persze érkeztek az újabb betegek, hatalmasra duzzadt a sor.

Az egyébként, hogy bizonyos rendelőkben és a patikákban még nem használják az eeszt-t, most még nem probléma, december 15-ig ugyanis türelmi időszak van, addig nem kötelező.

Egy másodpercig sem tudtam használni az új - kétmilliárd forint közpénzből létrehozott - elektronikus egészségügyi rendszert, mert a szoftverszolgáltató cég, amelyikkel szerződésben állok, nem tudott idejében elkészülni a munkával. Ráadásul messze nem én vagyok az egyetlen, akinél ilyen probléma tapasztalható

- mondta ezt Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke a lapnak. Azt, hogy több háziorvosnak is gondja van az új rendszerrel alátámasztja az is, hogy egy zárt Facebook-csoportban sorra érkeznek a panaszos bejegyzések. Volt, aki szóvá tette, jóval kevesebb stressz érte volna őket, ha a fenntartónál, vagyis az ÁEEK-nál felveszik a telefont, vagy erre az időre informatikusokat béreltek volna, hogy segítsék a háziorvosok munkáját. Egy másik orvos azt írta, nem tud bejelentkezni, és folyamatosan kapja a hibaüzeneteket; olyan a helyzet, mint egy hónappal ezelőtt, mikor még csak tesztidőszak volt, és a karbantartás zajlott. Volt, aki néhány sikertelen kísérlet után inkább be sem kapcsolta a rendszert.

Címkék:
orvos, patika, egészségügy, gyógyszertár, e-recept,