Fertőzésveszély a magyar kórházakban: itt az aggasztó jelentés

Magyar Nemzet2017. szeptember 26. 08:31

Tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés volt a halál oka, vagy közrejátszott abban - írja az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentésére hivatkozva a Magyar Nemzet.

A fekvőbeteg-ellátó intézményeknek 2006 szeptembere óta kell jelenteniük a jogszabályban meghatározott multirezisztens kórokozók által előidézett, egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket.

A lap birtokába került jelentés szerint tavaly 4830 MRK-fertőzést jelentettek, míg 2015-ben ennél kevesebbet, 4187-et, 2014-ben pedig 3998-at. A fekvőbeteg-ellátó intézmények egyharmada 10 vagy annál kevesebb fertőzést jelzett, egyharmaduk viszont az átlagosnál többet.

Azt, hogy mely kórházakban volt magasabb fertőzésszám, nem hozzák nyilvánosságra.

Ha figyelembe vesszük a jelentő intézmények betegforgalmát, akkor tavaly országosan tízezer betegre 23,4 MRK-fertőzés jutott a jelentés alapján. A leggyakrabban húgyúti fertőzések fordultak elő, az összes bejelentett eset 28 százalékát tették ki.

Az MRK okozta sebfertőzések az előző évhez hasonlóan második helyre kerültek, ezt követi a véráramfertőzés és a kórházi kezeléssel összefüggő tüdőgyulladás. A cikk szerint a fertőzéseket elszenvedő betegek többsége továbbra is a 60 év feletti korosztályba tartozik.

Címkék:
biztosítás, kórház, fertőzés, egészségügy, egészségbiztosítás,