20 ezer forint, és megspórolhatsz egy csúnya gyerekbetegséget

Magyar Nemzet2017. augusztus 23. 09:00

Augusztus második felében meg kellene kapni a gyerekeknek a bárányhimlő elleni vakcina második adagját is ahhoz, hogy védetten kezdhessék a tanévet - írja a Magyar Nemzet.

A lapban idézett tanulmány szerint Magyarországon a betegek 60 százalékát nem is jelentik, a fertőzöttek száma így évente 97 ezer körül alakul. A szeptemberben óvodába, iskolába kerülő gyerekek között sokszor járványszerűen söpör végig a lázzal, viszkető hólyagos kiütésekkel járó bárányhimlő. Szakértők szerint azért célszerű védőoltással megelőzni az esetek többségében enyhe lefolyású betegséget, mert különböző szövődmények léphetnek fel.

A védekezés szempontjából az az optimális, ha a kisgyermekek a közösségbe kerülés előtt, 15 és 18 hónapos korban kapják meg a védőoltást

- mondta a lapnak Janitsáry Anna infektológus szakorvos. A két adag vakcina ára összesen 20 ezer forint körül mozog. Több magyarországi településen önkormányzati finanszírozású program indult a bárányhimlő megelőzésére, de országosan nem tartozik a kötelező, térítésmentesen elérhető oltások közé

Címkék:
biztosítás, gyerek, egészségügy, oltás, bárányhimlő,