Több mint egymilliárd forintból csökkentenék a háziorvosok hiányát

Magyar Hírlap2017. február 1. 09:30

Ötvenhárom százalékkal emelkedett a teljes háziorvosi finanszírozás 2010 óta, az idén bővítik a praxisprogram keretszámait és a praxisvásárlást segítő pályázatok keretösszegét is. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/78546/Tamogatassal_csokkentik_az_orvoshianyt#sthash.ag9RJwJ9.dpufÖtvenhárom százalékkal emelkedett a teljes háziorvosi finanszírozás 2010 óta, az idén bővítik a praxisprogram keretszámait és a praxisvásárlást segítő pályázatok keretösszegét is - írja a Magyar Hírlap.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a betöltetlen háziorvosi praxis félrevezető, hiszen ezekben a körzetekben nem a betegfogadás, hanem az ott dolgozó háziorvos személyéhez kapcsolódó praxisjog hiányzik, amely magát az ellátást nem érinti, csupán "a feladatellátás megszervezésének módját befolyásolja".

A hiányok betöltését a kormány támogatásokkal segíti: letelepedési pályázatra és praxisvásárlásra tavaly 750 millió forintos keretet nyújtottak, így pedig körzetek megszerzésére akár négy-, letelepedési pályázaton pedig tízmillió forintot is el lehetett nyerni. Az összesítés szerint praxisjog vásárlását 2015-ben negyvennyolc, 2016-ban hetvenhét orvosnak támogatták, a letelepedési pályázatokra pedig tavalyelőtt harminchárman, tavaly harmincöten adták be jelentkezésüket.

A keretösszeget idén tovább emelik félmilliárd forinttal, így 1 milliárd 250 millió forint áll majd rendelkezésre.

Ehhez kapcsolódik az úgynevezett Praxisprogram is, amelyben háziorvosi szakvizsgával még nem rendelkező rezidensek, illetve klinikai szakképesítéssel már bíró orvosok vehetnek részt, amennyiben kellő minősítést és gyakorlatot szereztek a szakképzésben. A program részeként a licencvizsga megszerzése után folyamatos felügyelet és továbbképzés mellett a résztvevők gyógyíthatnak adott praxisban. A keretszámokat tavaly húsz százalékkal megemelték,

idén pedig újabb tíz százalékkal bővítik, azaz 118 fiatal orvos kezdheti meg háziorvosi szakképzését.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy 2010 óta az éves teljes háziorvosi finanszírozás összességében 53 százalékkal emelkedett, annak megerősítése ebben az évben is folytatódik.

Címkék:
biztosítás, egészség, orvos, egészségügy, háziorvos, praxis, orvoshiány,