Kész a terv: így újulnak meg a budapesti kórházak

MTI2017. január 20. 08:35

Három centrumkórház és 13 kisebb kórház fejlesztési tervét vitatták meg, március végéig döntés születhet - írja a Magyar Idők.

Az uniótól nyert 11,1 milliárd forintból nyolc fővárosi kórházat hoznak rendbe, de ha a kormány jóváhagyja az Egészséges Budapestért program következő szakaszát, 40 milliárd forintos keret nyílik meg a három centrumkórház tervezésének megkezdésére: Észak-Pesten a Honvédkórházban, Dél-Pesten a Szent István - Szent László - Országos Kardiológiai Intézet hármasában, Dél-Budán pedig egy új intézményben, a XI. kerületben.
Ebből a forrásból kezdik meg a 13 társkórház és a szintén ide tartozó Pest megyei intézmények, például a kistarcsai Flór Ferenc Kórház megújítását is.

Nem zárják be, sőt fejlesztik a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórházat is. Szakmai egyeztetések nyomán március 31-ig a kormány elé kerülhet a fővárosi egészségügy átfogó fejlesztési koncepciója.

Címlapkép: MTI / Balázs Attila

Címkék:
biztosítás, kórház, Budapest, egészségügy,