Nem kell időpontra várni: több vizsgálatot végeznek majd a háziorvosok

MTI2017. január 19. 12:30

Több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek. Az egy éve tartó egyeztetés végére hamarosan pont kerül.

Az egy éve folyó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetnek hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal - mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Elmondása szerint a lakosság egészségét az szolgálja majd a legjobban, ha minél több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek. Hozzátette, a kormányzat célja az, hogy kifizetődő legyen háziorvosnak, házi gyermekorvosnak lenni; a finanszírozást az utóbbi években mintegy másfélszeresére emelték, és egyre többen - a 2015-ös mintegy hetven után körülbelül százan - vettek részt a praxis- és letelepedési pályázatokon.

Előbbin 4, utóbbin 6-10 milliós vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek az orvosok a praxis megvásárlására, illetve arra, hogy megteremtsék egy már legalább egy éve üresen álló praxis betöltésének feltételeit.

Az államtitkár azt mondta, nincsen üres praxis, mindenhol el vannak látva a betegek. Ugyanakkor megjegyezte, már most lépni kell, hiszen a háziorvosi "korszerkezet" miatt 5-10 év múlva komoly probléma lehet az orvoshiány.

Loading...
Címkék:
biztosítás, vizsgálat, egészség, orvos, egészségügy, szűrés, szűrővizsgálat, házi orvos,