Lázár: 1000 ágy lesz a budapesti szuperkórházban

Pénzcentrum/Portfolio2016. október 13. 16:02

Az egészségügyet érintő változásokon kívül a 3-as metró felújításról és autópályaépítésről is beszélt Lázár János, kancelláriaminiszter a 65. Kormányinfón.

Az új budai szuperkórház a kelenföldi pályaudvar közelében épülhet fel

A Dél-Budai Egészségcentrum egy több mint 100 ezer négyzetméteres, 1000 ágyas kórház lesz a kelenföldi pályaudvar közelében. A létesítmény egy 8-10 hektáros telken épül majd fel, a helyszín kiválasztásánál pedig fontos szempont az autópálya, illetve a vasúti- és metróközlekedés közelsége.

A kormány döntött a Semmelweis fejlesztéséről:

  • három klinika felújításáról,
  • Budapesten egy új gyermekklinika létrehozásáról,
  • illetve a gyógyszerészkaron és a fogklinikán megvalósuló fejlesztéséről.

A 3-as metró felújításáról

A kormány számára kiemelt prioritással bír a projekt, ezért minden szükséges támogatást készek megadni. Lázár ezzel cáfolta azokat a korábbi híreket, miszerint a kormány kihátrál a főváros mögül, ami az egész felújítást ellehetetlenítené.

Esztergom autópálya-összeköttetése

90 milliárd forintot fordít a kormány Esztergom és az M1-es autópálya összeköttetésének kialakítására, eleget téve a korábban a Suzuki-gyárnak tett vállalásainak.

Az egészségügyi bérekről

Lehetnek olyan egészségügyi dolgozók, akik a béremelés után kevesebbet keresnek, mint korábban. Orbán Viktor leszögezte, hogy ez a helyzet nem fordulhat elő, ezért minden egyes esetet ki fognak vizsgálni. A lényeg, hogy senki sem vihet haza kevesebbet, mint a bérezési struktúra átalakítása előtt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Gimnáziumi reform jöhet

Felülvizsgálatot érdemel a gimnáziumi rendszer, hiszen jelenleg egyes gimnáziumokba kettes-hármas átlaggal is be lehet kerülni, vagy a tanulmányi átlagtól függetlenül felvesznek mindenkit - mondja Lázár, aki szerint ez a gyakorlat nem jó. Szerinte a gimnáziumnak arról kell szólnia, hogy a gyermekeket felkészítse az egyetemre.

Ha a gimnázium munkanélkülieket nevel, az nem jó rendszer

 - emelte ki a miniszter.

Címkék:
biztosítás, kórház, szuperkórház,