Van olyan kórház, ahol szinte alig végeznek boncolást

Magyar Nemzet2016. április 28. 10:01

Nagy különbségek vannak a kórházak között, míg Kazincbarcikán az elhunytak 85 százalékánál elvégezték a kórboncolást, addig ez Csornán mindössze 6 százalék - írja a Magyar Nemzet.

Sokan úgy gondolják, hogy a kórboncolás csak a szakmai presztízs és a kórházi hagyományok ápolása miatt fontos, pedig ennél is nagyobb a szerepe a gyógyító munka minőségének megítélésében és az oktatásban. Ezért sem korlátozza az OEP az ilyen jellegű beavatkozások számát, mindegyiket finanszírozza- mondta el a lapnak Méhes Gábor egyetemi docenst.

Aki azt is hozzátette, hogy az intézmények valószínűleg azért is tartják magasan a boncolások számát, mert az jövedelmező orvosi beavatkozás. A kevés boncolás oka pedig az lehet, hogy az intézmények zöme szerencsére teljesen máshogy látja a patológia szerepét.

Ahol az a fontos szempont, hogy ebből (is) legyen bevétel, ott magas a kórboncolások száma, ahol pedig inkább az élő betegek diagnosztikája kerül előtérbe, talán ott a legalacsonyabb a boncolási ráta

- mondta a lapnak Méhes Gábor.

Címkék:
biztosítás, kórház, orvos, beteg,