Vizsgálat indul: fény derülhet a magyar egészségügy rákfenéjére

MTI2016. március 24. 10:03

Vizsgálatot rendelt el az egészségügyért felelős államtitkár egy beteghalállal végződött márciusi eset ügyében - írta a Népszabadság.

A vizsgálattal azt szeretnék tisztázni, hibázott-e valamelyik intézmény. Ha nem történt hiba, és csak a véletlenek okolhatók az esetért, a vizsgálat alapján akkor is kiderülhet, miként lehet elkerülni, hogy ilyen bizonytalan legyen a mentésre szorulók kórházi elhelyezése

 - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár a lapnak.

Egy 37 éves nő nemrég rosszulléte után négy órával került a műtőasztalra. Az utcán összeesett, stroke-gyanús nőhöz a XII. kerületbe riasztották a mentőket, akiket a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyelete a Szent János Kórházba irányított. Az a kórház azonban korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő betegek fogadását, ezért a nőt a helyettesítő Szent Margit Kórházba vitték, ahol az ügyeletes orvos neurológus szakorvos hiányában nem akarta átvenni, majd a Szent Imre jelezte, ebben az esetben mégis fogadja a beteget. Időközben a nő keringése leállt, nem volt szállítható állapotban, újra kellett éleszteni, végül a Szent Margitban műtötték meg, ám azóta elhunyt.

Címkék:
biztosítás, egészségügy,