Meglepetés: itt élnek a legegészségesebb emberek a világon

Pénzcentrum2016. február 20. 13:00

Egy nemzetközi felmérésben az egészségügyi helyzetük alapján rangsorolták az országokat, a végeredmény azonban kissé meglepő lett. Az észak-és latin-amerikai országok ebben a rangsorban kissé leszerepeltek, ugyanis a lista legelején kizárólag ázsiai és európai országok vannak. De vajon Magyarország benne van az első tízben?

Az ENSZ, a Világbank, és az Egészségügyi Világszervezet adatait alapul véve az egészségügyi helyzetük alapján rangsorolták az országokat. Ehhez többek között megvizsgálták a várható élettartamot, a halálozási arányt, illetve az olyan egészségügyi kockázati tényezők mértékét, mint például a dohányzás, vagy a védőoltások száma. Az észak-és latin-amerikai országok ebben a rangsorban kissé leszerepeltek, ugyanis a lista legelején kizárólag ázsiai és európai országok vannak.

A vizsgált 145 ország között Magyarország az 54. helyet szerezte meg. Bár ezzel megelőztük a szomszédos Romániát, Bulgáriát, és Szerbiát is, lenne még mit javítani a helyzetünkön. A kórházak leromlott állapota mellett ugyanis a jelentős szakemberhiány, és a magyarok egészségi állapota is hozzájárult ahhoz, hogy ebben a listában nem kerültünk a TOP 10-be. De vajon mely ország kapta meg az elismerő első helyet a világranglistán?

10. Németország

9. Svédország

8. Hollandia

7. Spanyolország

6. Izrael

5. Japán

4. Svájc

3. Ausztrália

2. Olaszország

1. Szingapúr

Címkék:
egészség, utazás, egészségügy, ensz, rangsor,