Tömegesen hagyják el az országot az egészségügyi dolgozók

Magyar Nemzet2015. december 30. 08:30

Miközben Magyarország óriási szakemberhiánnyal küzd az egészségügyben, és sorra mondanak fel az orvosok a kórházakban, az Európai Unió fejlettebb országai mágnesként vonzzák a magyarokat - írja a Magyar Nemzet.

Európában a legnagyobb számban Németországban gyógyítanak magyar orvosok, csaknem 1600-an. Az Egyesült Királyságban dolgozó orvosok létszáma 2009 óta 70 százalékkal (202-ről 342-re), a nem orvosi személyzethez tartozók száma 126 százalékkal, a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálatban dolgozó magyar szülész- és védőnők száma pedig 76 százalékkal nőtt.

Ausztriában "mindössze" 142 orvost és ápolót regisztráltak az Osztrák Egészségügyi Minisztérium (BfG) 2014-es adatai szerint. A tartósan külföldön dolgozókkal együtt mindenesetre több százra tehető azok száma, akik a jobb anyagi megbecsülés reményében például bécsi vagy salzburgi kórházakra cserélték hazai állásukat.

Az orvoselvándorlásra leginkább a fizetések alakulása ad választ. Egy osztrák kórház kezdő orvosa forintra átszámolva több mint fél-háromnegyed millió forintot vihet haza havonta, tapasztalt kollégája viszont, aki legalább tizenkét éve a pályán van, megközelítőleg kétmillió forintot keres. Németországban ennél is jobb a helyzet: ott a legalacsonyabb kezdő fizetések is elérhetik a 700 ezer forintot, a kétmilliós határ átlépése pedig 8-10 év után már egyáltalán nem lehetetlen.

Címkék:
karrier, kórház, orvos, egészségügy, külföld, ápoló,