Nagy változás jön az orvosi rendelőkben: az összes beteget érinti

Pénzcentrum2015. augusztus 25. 11:02

Hamarosan jön az e-személyi, és 2017 elején bevezethetik az e-egészségügyi rendszert e-beutalókkal, e-receptekkel és e-profillal. Mit jelent majd ez a gyakorlatban? Milyen változásokra számíthatunk?

Nemzeti Egészségügyi Informatikai rendszert hoznak létre uniós forrásból: 2017 elején indulhat az e-egészségügyi rendszer Magyarországon. Ennek lényege, hogy

  • az orvosi dokumentumok: leletek, röntgenfelvételek, gyógyszerek, zárójelentések bárhol, bármikor elérhetők az orvosok számára

  • a hagyományos mellett lesznek e-receptek, azaz elektronikusan elérhető és kiváltható gyógyszer vagy a gyógyászati segédeszközök receptjei

  • egyszerűen összeköti a lakosságot, a kórházakat és egészségügyi létesítményeket, a gyógyszertárakat, az orvosokat, a mentőket, és az ágazatirányítást.

Az új rendszer azért is lesz nagyon hasznos, mert az orvos adott esetben azonnal látja, milyen gyógyszereket szedett a beteg korábban, mi vált be és mi nem, vagy milyet szed éppen most, ami kölcsönhatásba léphet azzal, amit szedni készül - derül ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tájékoztatásából.

Az e-profilunkból kiderül a vércsoportunk, krónikus betegségeink, allergiáink - ezek vészhelyzet esetén életmentő információk lehetnek.

Az orvosok pedig akár percek alatt konzíliumot ülhetnek majd a kórisménk fölött, és a lehető együtt dönthetnek majd a legmegfelelőbb kezelésmódról.

Védeni az adatokat

Fontos az adatvédelem: ha a beteg úgy dönt, megtilthatja, hogy az egészségével és ellátásaival kapcsolatos adatokat tárolják. Illetve dönthet arról, ki milyen esetben láthatja az orvosi dokumentumokat. A betegek ügyfélkapun keresztül rendelkezhetnek majd az adatokról.

KATTINTS! Lájkold a Pénzcentrum Facebook oldalát

Kevesen tudják, hogy ügyfélkapus hozzáféréssel már most ellenőrizhetjük a valaha kiadott összes receptünket, és az összes vizsgálatot, amit rajtunk végeztek, a TAJ-számunkra elszámoltak. Pár évvel ezelőtt sokfelől lehetett botrányokról hallani ezzel kapcsolatban: volt olyan biztosított, aki fiktív kezeléseket talált a neve alatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mikor indul a rendszer?

Október végére az Elektronikus Egészségügyi Szolgálatnál (EESZT) befejezik a szükséges szakmai fejlesztéseket, és indulhat a tesztidőszak a kiválasztott intézményekkel és háziorvosokkal. 2017 elejétől pedig már a tervek szerint minden egészségügyi szolgáltatónak kötelező lesz használni az egészségügyi e-rendszert, és jönnek az e-receptek.

Nemsokára a személyink is elektronikus lesz

Már az e-receptek és az e-kartonok bevezetése előtt 2016 januárjától igényelhető lesz az e-személyi. Az új elektronikus személyi igazolvány cseréje azonban nem lesz kötelező, csak akkor kell az új okmányt igényelni, ha nem rendelkezünk más személyazonosságunkat igazoló hatósági igazolvánnyal.

Az e-kártyák kiváltása nem lesz olcsó, míg most egy új személyi kiállítása 1500 forint, az új kártyáért 5000 forintot kell majd fizetünk.

Természetesen lesznek díjcsökkentő kivételek is, például ingyen kapják az e-kártyát a 18 évnél fiatalabbak vagy 65 évnél idősebbek, ha nincsen útlevelük vagy jogosítványuk.

Az új kártya alkalmas lesz az azonosításon túl arra, hogy utazást kiváltson (bár az útlevelet nem fogja helyettesíteni) és elektronikus aláírásként is szolgál majd. Az e-személyi az eddig megszokott adatokon túl (például: név, születési dátum, arckép) tartalmazni fogja az alábbiakat is:

  • a polgár ujjnyomatát (ha a polgár az ujjnyomat rögzítését visszautasítja, a személyazonosító igazolványt anélkül kell kiadni)
  • az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adatot
  • a polgár társadalombiztosítási azonosító jelét (ha a személyazonosító igazolvány iránti kérelem benyújtásakor társadalombiztosítási azonosító jellel rendelkezik)
  • a polgár adóazonosító jelét (ha a személyazonosító igazolvány iránti kérelem benyújtásakor adóazonosító jellel rendelkezik)
  • a személyazonosító igazolvány elektronikus egyedi azonosítóját

Címkék:
biztosítás, gyógyszertár, e-kártya, e-karton, e-recept,