Itt a hétvégi kánikula mérlege: 20 százalékkal több beteg

MTI2015. július 6. 13:01

A szokásosnál húsz százalékkal több beteget kellett ellátniuk a mentőknek a hétvégén a nagy meleg miatt - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője.

Tájékoztatása szerint a fővárosban naponta több mint 800, országosan pedig mintegy 3000 esetben nyújtottak segítséget. A legnehezebben az idős, szívbetegségben szenvedő emberek viselik a kánikulát, de ájulásos rosszullétek fiataloknál is előfordultak.

A mentők fokozott óvatosságra intik a lakosságot, mivel a következő napok tartós kánikulája tovább növeli a szervezet terhelését. Azt ajánlják az embereknek, hogy lehetőleg tartózkodjanak hűvös, árnyékos helyen, és ha tehetik, akkor a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítsék.

Felhívták a figyelmet a fokozott folyadékbevitel fontosságára, és arra is, hogy az emberek cukros üdítőital helyett inkább vizet vagy teát igyanak.

Továbbá figyelmeztettek arra, hogy a kisgyerekeket vízfelület közelében még rövid időre se hagyják őrizetlenül.

Kitértek arra, hogy a nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, hosszabb a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Országszerte 718 mentőegység áll szolgálatban, a hőség a betegeken segíteni igyekvő mintegy 1700 mentődolgozónak is fokozott megterhelést jelent - írták a közleményben.

A tartós kánikula miatt az országos tiszti főorvos múlt szombattól szerda éjfélig a legmagasabb fokozatú hőségriadót rendelte el. Ez akkor lép életbe, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt hétfőre szintén a legmagasabb fokú, pirosfigyelmeztetéstadott ki az egész országra.

Címkék:
biztosítás, egészség, kánikula, hőség, egészségbiztosítás, mentőszolgálat,