Akár 280 ezer forintos fizetést is kaphatnak a szakorvosok

Világgazdaság2014. november 11. 09:29

Az önkormányzatoknak a jövő év elején kell nyilatkozniuk arról, biztosítani tudják-e a háziorvosi rendelők működtetését és az asszisztensek fizetését - mondta a Világgazdaságnak az egészségügyi államtitkár. Zombor Gábor közölte: az állami ösztöndíjprogramban részt vevő kezdő szakorvosoknak 270-280 ezer forint közötti nettó bért garantálnának.

Az egészségügyben is életpálya-modellben gondolkodunk. Első lépésként az alapellátásban szeretnénk ezt megvalósítani, ahol még ebben az évben megszületnek a háziorvosi rendszer finanszírozásának átalakításához és ezen belül a jövedelmek rendezéshez szükséges jogszabályváltozások

- mondta Zombor Gábor. A következő ütemben, legkésőbb április 1-ig konszolidáljuk a kórházakat, és ezzel párhuzamosan átalakítjuk a működésüket, ami azért is fontos, mert tiszta képet akarunk kapni arról, hogy milyen körben, foglalkoztatási viszonyban, mennyi embernek a fizetését kell emelni a szakrendelőkben és a kórházakban. Erre valamikor az év második felében kerülhet sor - tette hozzá.

Az államtitkár szerint a lényeg, hogy a szakorvos-jelölti ösztöndíjrendszerből kilépve ne csökkenjen a kezdő orvosok jövedelme, vagyis legyen egy garantált szakorvosi minimálbér.

 

Címkék:
fizetés, kórház, orvos,