Nem akarnak hitelre patikát a gyógyszerészek

MTI2014. november 6. 09:00

Mindössze négy esetben vettek fel államilag támogatott hitelt gyógyszerészek ahhoz, megszerezzék a törvény által előírt, 25 százalékot meghaladó tulajdonrészt a patikájukat működtető vállalkozásban - számol be a Világgazdaság csütörtöki száma.

A gyógyszerészi tulajdonhányadnak a patikákban 2014. január 1-jéig meg kellett haladnia a 25, 2017. január 1-jéig pedig majd az 50 százalékot. Annak érdekében, hogy ez ne okozzon gondot a saját tőkével nem rendelkező gyógyszerészek számára, a kormány két támogatási konstrukciót dolgozott ki. Az egyikben államilag kamattámogatott hitellel, a másikban állami tőkebefektetés formájában segítik a patikusok többségitulajdon-szerzését.

Az első, az úgynevezett Patika Hitelprogram keretében eddig három hitelt folyósítottak, a Patika Tőkeprogram keretében pedig mindössze egyetlen ügyletet kötöttek - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának anyagából.

 

Címkék:
hitel, patika, gyógyszertár,