Egyre több gyógyszert jelölnek fekete háromszöggel

Világgazdaság2014. augusztus 21. 10:20

Majdnem kétszáz gyógyszer szerepel már az Európai Gyógyszerügynökség által fokozottan ellenőrzött készítmények között, amelyeket 2013 szeptembere óta - egy EU-s előírásnak megfelelően - csúcsára állított fekete háromszöggel jelölnek - írja a Vilgággazdaság.

A szóban forgó szereket vagy azért figyelik fokozottabban, mert hatóanyaguk még újnak számít - 2011. január 1. után engedélyezték -, vagy azért, mert korlátozott adat áll rendelkezésre a hosszú távú használatukra vonatkozóan. A gyógyszerhatóságok akkor engedélyeznek egy gyógyszert, ha a klinikai vizsgálatok eredményei szerint az alkalmazásából származó előny meghaladja a kockázatokat.

A klinikai vizsgálatokban azonban csak viszonylag kevés beteg vesz részt, korlátozott ideig, és a betegeket alapos körültekintéssel választják ki. A valóságban azonban sokkal többen használják a gyógyszereket, olyanok is, akik egyéb betegségekben is szenvedhetnek, illetve más gyógyszereket is szedhetnek. Előfordulhat, hogy néhány kevésbé gyakori mellékhatás csak gyógyszer hosszabb távú és több betegnél való alkalmazás során jelentkezik.

 

Címkék:
vásárlás, gyógyszer,