Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat

Pénzcentrum2025. július 1. 19:32

A gyermekvállalás gondolata sokak számára az élet egyik legtermészetesebb és legörömtelibb része. Ám amikor ennek a vágynak a megvalósítása akadályokba ütközik, a reménykedés helyét gyakran átveszi a bizonytalanság, a szorongás és a lelki kimerültség. A nehezített gyermekvállalás nem csupán orvosi kérdés, hanem mélyen érinti a pár tagjainak érzelmi világát, önképét és jövőképét is. 

A gyermekvállalás természetes vágya sokak életében már egészen fiatal korban megjelenik. Életük korai szakaszában már elképzelik, milyen lesz majd saját gyermekükről gondoskodni, másokban később érlelődik meg ez az elhatározás. Azonban amikor a vágyott jövőkép – a családalapítás – akadályba ütközik, az mély érzelmi krízist idézhet elő bárki életében.

„A nehezített gyermekvállalás nemcsak fizikai, hanem komoly lelki megterhelést is jelent. A párok gyakran érzik úgy, hogy megrendül a testükbe vetett bizalmuk, és megkérdőjeleződik az igazságos világba vetett hitük. A bizonytalanság, amelyet a gyermekáldás kiszámíthatatlansága és sok esetben a diagnózis hiánya okoz, különösen megterhelő lehet. Paradox módon sokan megkönnyebbülést éreznek, amikor kiderül egy konkrét fizikai ok, hiszen ez irányt mutathat a kezeléshez, és visszaadhatja a kontroll érzetét"

- mondta Balázs-Miklovicz Anita alkalmazott egészség-szakpszichológus.

A gyermekre vágyó párok gyakran élnek meg intenzív érzelmi ciklusokat: remény, izgatott várakozás, majd csalódás. A lombikprogramok utáni negatív eredmények gyászt idézhetnek elő, amelyet mindenki másképp dolgoz fel. Ez a folyamat kimerítő – testileg és lelkileg egyaránt.

A család és a barátok szerepe felbecsülhetetlen, de a segítség akkor igazán hatékony, ha a pár tagjai ki merik fejezni, mire van szükségük. A jó szándékú, de nem megfelelő reakciók – például a „ne görcsölj rá” típusú tanácsok – gyakran inkább ártanak, mint használnak. A nyílt kommunikáció kulcsfontosságú.

A gyermekáldásra való várakozás során a figyelem gyakran beszűkül: a kezelések, az életmódváltás, az orvosi konzultációk uralják a mindennapokat. Ezért elengedhetetlen az öngondoskodás: olyan tevékenységek keresése, amelyek feltöltik a lelket, jól esnek a testnek, és örömöt hoznak a mindennapokba. Fontos, hogy ez az időszak ne csupán a feszültségről és a várakozásról szóljon, hanem tartalmazzon olyan élményeket is, amelyekre jó szívvel lehet visszatekinteni

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 – mondta Balázs-Miklovitz Anita.

A meddőségi krízis a párkapcsolatot is próbára teszi. Gyakori, hogy a férfiak a hallgatást választják, hogy ne terheljék tovább párjukat – ám ez sokszor éppen az ellenkező hatást váltja ki. A nők magányosnak érezhetik magukat az érzéseikkel. A nyílt, őszinte kommunikáció, az érzések megosztása elengedhetetlen a kapcsolat mélyüléséhez.

Minden krízis egyben lehetőség is. A gyermekáldásra váró párok gyakran mély önismereti útra lépnek: megtanulják képviselni a határaikat, segítséget kérni, és újraértelmezni a jövőképüket. Ez az út – bár fájdalmas – megerősítheti az önbizalmat, elmélyítheti a kapcsolatot, és hosszú távon gazdagíthatja az életüket.

Az OTP Egészségpénztári tagsággal igénybe vehető szolgáltatások listája egyre szélesebb. Így például nemcsak a lombikprogramban való részvételre lehet felhasználni a számlán összegyűlt egyenleget, hanem akár a pszichológiai segítség díja is fedezhető a befizetett tagdíjakból. Emellett tagságuk révén évente akár 150 ezer forint plusz forráshoz juthatnak a tagok adó-visszatérítés formájában.

Címkék:
biztosítás, egészség, gyermekvállalás, pszichológus, kommunikáció, segítség, otp egészségpénztár, várakozás, párok,