Pénzcentrum • 2024. július 13. 14:40
Eltűntek a tragikus sorsú Hableány turistahajó roncsai: az öt évvel ezelőtti katasztrófa óta Újpesten tárolták, ahol már a roncsvadászok is felfedezték maguknak. A tárolási költségek havi 300-400 ezer forintot tettek ki, amit a hajót birtokló cég végül nem tudott tovább vállalni. Ezért a Hableányt feldarabolták és beolvasztották, így már csak a hűlt helye maradt.
2019. május 29-én történt, hogy a Viking Sigyn szállodahajó a Margit hídnál keresztülgázolt a Hableány nevű turistahajón. A tragédiában a hajó kapitánya, egy matróz és 25 dél-koreai turista vesztette életét, egy áldozatot pedig a mai napig eltűntként tartanak nyilván. A Hableány roncsait a Duna magas vízállása miatt csak két hét elteltével tudták kiemelni.
A roncsot először Csepelre szállították, majd később Újpestre, ahol a hajógyár területén közel négy évig tárolták. A tárolási díj havi 300-400 ezer forint volt, amit a hajó tulajdonosának kellett fizetnie, aki polgári peres úton követelheti vissza a hajó értékét és a kapcsolódó költségeket - írja a Borsonline.
A lap szerint roncsvadászok fedezték fel a hajót, és több "relikviát" elloptak róla. Számos fotó és videó készült a partra emelt hajó belsejéről, az iszappal borított motortérről, a folyó mélyét megjárt poharakról, a hűtőtáskában tárolt Tokaji furmintokról és néhány mentőmellényről. Már a kiemeléskor is nyilvánvaló volt, hogy a hajó menthetetlen, az oldalán egy nagy hasadék tátongott, és csak az orrát tartották megemlékműként hasznosíthatónak.
Ez azonban már a múlté, mivel a roncsot birtokló cég megunta a magas tárolási díjak fizetését, ezért a Hableányt feldarabolták és beolvasztották – árulta el a lapnak egy, a céghez közeli forrás. Így a jövőben hiába keresi bárki, már csak a hűlt helyét találja.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA