Így módosulnak a lakásbiztosítás felmondásának feltételei 2024-től (x)

PR2024. március 11. 13:00

2024 januárjától módosulnak a lakásbiztosítás felmondásának feltételei, amelyek még kedvezőbb lehetőséget teremtenek, ha szolgáltatóváltáson gondolkodunk. Az új jogszabályok értelmében, évente akár kettő alkalommal is úgy dönthetünk, hogy elállunk a korábbi szerződésünktől, és egy új konstrukciót választunk, ráadásul díjmentesen. Lássuk, hogyan hat mindez a korábban megszokott eljárás menetére, és miként profitálhatunk az új rendeletek előnyeiből!

Mostantól március folyamán, illetve a szerződéskötés évfordulós napján is lehetőségünk van a lakásbiztosítás megszüntetésére

A meglévő lakásbiztosítás felmondásának számos oka lehet. Leggyakrabban a piacon megjelenő új termékek kedvező felépítése miatt esünk csábításba, de van, hogy egyszerűen a szolgáltatás bizonyos részeivel kapcsolatban válunk elégedetlenné.

A váltás gondolatát emellett megerősítheti az is, hogyha az otthonunk jelentős mértékű korszerűsítése, vagy egy értékesebb ingatlan megvásárlása kerül szóba. A tulajdonunkban történő vagyonnövekedést a korábban megkötött szerződésünk aligha fogja tudni lekövetni az alulbiztosítottság veszélye nélkül, ezért ilyen esetben egyébként is elkerülhetetlenné válik, hogy egy modernebb konstrukció után nézzünk.

Jó hír, hogy bármi is álljon a háttérben, igény esetén gond nélkül megszüntethetjük a lakásbiztosításunkat, méghozzá a korábban megszokott évi 1 alkalmon túl, mostantól grátisz felmondási időszakkal. Amíg a jogszabályoknak megfelelően korábban meg kellett várni a biztosítás évfordulóját, addig 2024-től kezdődően nem csak önmagunkat újíthatjuk meg év elején, de a szerződésünket is.

Jogszabályos szolgáltatóváltás az új rendeletek tükrében

Az otthonbiztosítások jellemzően határozatlan időre jönnek létre, amelyek felmondás hiányában minden évben megújulnak. Amennyiben viszont úgy döntünk, hogy itt az idő egy modernebb konstrukció megkötésére, a mai törvények értelmében már két alkalommal is felbonthatjuk a korábbi megállapodásunkat:

  • a kockázatviselés vége előtt legfeljebb 60, legalább 30 nappal;
  • illetve minden év márciusában.

A két lehetőség közül egyértelműen a második az újdonság, amely pontosan így szól:

25/23. (II.1.) Korm. rendelet (Rendelet) - versenyélénkítés céljával - a márciusi hónapot egy olyan időszaknak jelöli ki, amikor az ügyfél költségmentesen szerződhet át, illetve mondhatja fel lakáscélú ingatlant érintő, határozatlan időre kötött vagyonbiztosítási szerződését. A rendelet értelmében az ügyfélnek - a szerződésének évfordulóján túl - minden év márciusában további egy alkalommal lehetősége van arra, hogy díjmentesen új biztosításra váltson.

Ennek értelmében, ha nem szeretnénk megvárni a biztosítási évfordulót, már év elején is felkészülhetünk a szolgáltatóváltásra. Az eljárás ebben az esetben is az eddig megszokottak szerint működik: a lényeg, hogy március 1-31. között megérkezzen a biztosítóhoz a lakásfelmondási igényünk (legkésőbb a hónap utolsó munkanapján vagy, ha az hétvégére vagy munkaszüneti napra esik, akkor az ezt követő első munkanapon éjfélig), amely megfelel a szabályok szerint elvárt formának.

Azonban fontos megjegyezni, hogy csak azok számára elérhető a márciusi felmondás lehetősége, akiknek semmilyen díjtartozásuk nincs a biztosítójuk felé. És mi a helyzet akkor, ha előre fizettünk? Aggodalomra semmi ok: a szerződésünk megszüntetésével a fennmaradó összeget a megfelelő arányban visszakapjuk.

3 szempont, amire érdemes odafigyelni, mielőtt szerződést bontunk

Ha szeretnénk igénybe venni a kötbérmentes felmondási lehetőség egyikét, a következő szempontokat mindig tartsuk szem előtt:

  1. A rendes felmondás szabályai alapján nyújtsuk be a kérelmet! A szerződés megszüntetését törvényesen mindig írásban kell eljuttatni a biztosító számára – erre jellemzően 3 módon, személyesen, postán úton, valamint elektronikus úton van lehetőségünk. A kérelemnek rendszerint tartalmaznia kell a szerződő adatait, a biztosítási kötvényszámot, és egy rövid indoklást a felmondás okáról.
  2. Ügyeljünk rá, hogy a két szerződés fedje egymást! Sokszor látni arra példát, hogy egy lakásbiztosítás alkalmával a felmondás, valamint az új szerződés hatályba lépésének időpontja nem fedi egymást. Ennek következménye egy fedezet nélküli időszak, amely alatt bármi történik az ingatlanunkkal, “már” és “még” nem tudunk kopogtatni a biztosítónál.
  3. Őrizzük meg a felmondási igazolást! A szerződés felbontásakor a biztosítók általában kiállítanak egy felmondási igazolást, ami tartalmazza a folyamat minden részletét. Ez a dokumentum sokat segíthet, hogyha félreértés merül fel, vagy bármilyen okból validálnunk kell a felmondás körülményeit.

Rugalmas lehetőség = tudatos jövőtervezés

Az évente két alkalommal igénybe vehető felmondási lehetőség új kapukat nyit meg előttünk. Elősegíti a hajlandóságát annak, hogy időről időre leellenőrizzük és felülbíráljuk a lakásbiztosításunkat, és könnyebben alkalmazkodjunk a folyamatosan változó piaci környezethez. Így nem csak rengeteg pénzt spórolhatunk, de minden szempontból kedvezőbb ajánlatokra is szert tehetünk.

(x)

Címkék:
lakásbiztosítás,