Súlyos millióktól esik el rengeteg magyar autós: hiába vétlenek, nem fizet a biztosító

Népszava2023. november 16. 09:55

Évente több milliárd forintnyi kártérítéshez nem jutnak hozzá a balesetben érintett vétlen autósok. A törvény szerint járna nekik az úgynevezett értékcsökkenési kártérítés, ám a biztosítók álláspontja szerint nem.  

Bár a biztosítókat törvény kötelezi, hogy baleset esetén felhívják a károsultak figyelmét az úgynevezett értékcsökkenési kártérítésre, a gyakorlatban ezt mégsem szokták megtenni – írja a Népszava. A portálnak nyilatkozó Dobi László, a karteritesed.hu ügyvezető-társalapítója a saját példáján keresztül mutatta be, hogy amikor balesetet szenvedett, csak hosszas levelezés és ügyintézés után tudta kicsikarni ezt a tételt a saját biztosítójától.

Márpedig a károkozó ezt a kártételt is köteles megtéríteni, hiszen a baleset következtében a gépkocsi piaci értéke még a javítás után is kisebb lesz, elvégre már sérült autónak számít. Tehát a károsult nem csak a javítási költségek térítésére jogosultak, hanem annál magasabb összegre is.

A különbség pedig igen jelentős lehet – a portál szerint ennek ellenőrzésére elég felkeresni egy használt autókat hirdető oldalt. Ennek ellenére az elérhető statisztikák szerint évente csaknem 40 ezer olyan baleset történik Magyarországon, ahol a biztosító köteles lenne tájékoztatni a károsultakat erről a kártérítésről.

 
Címkék:
KGFB, baleset, biztosító, kártérítés, autóbiztosítás, autóbaleset, káresemény,