Új módszerrel fosztják ki a magyar időseket: súlyos tízmilliókat loptak el így a csalók

Pénzcentrum2023. augusztus 15. 11:06

120 millió forintot csalt ki négy nyugdíjastól Budapesten egy idősek átverésére szakosodott család. A nyugdíjasok bizalmába férkőztek, így fosztották meg őket értékeiktől.

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a hatfős, egymással rokonságban álló bandával szemben, akik közel 120 millió forintot csaltak ki négy nyugdíjastól Budapesten - írja a police.hu. A 28 éves M. Frigyes még 2019 nyarán szólított le egy idős asszonyt Angyalföldön. A bizalmába férkőzött, majd egy rokona állítólagos betegségére hivatkozva pénzt kért és kapott. Mindemellett megszerezte az idős nő telefonszámát is, és azt ígérte neki, hogy a kölcsön kapott pénzt visszafizeti.

Ezt követően M. Frigyes több alkalommal is felhívta a sértettet, azt állította, hogy egy nagyobb összeget örökölt, azonban a széfben elhelyezett hagyatékot a rossz anyagi körülményei miatt nem tudja kiváltani. A sértett tévedését úgy próbálta fenntartani, hogy testvérét, a 29 éves M. Dávidot is bevonta a csalásba, aki a telefonban magát ügyvédnek, banki ügyintézőnek vagy családsegítőnek adta ki. Sikerült rábírniuk az idős nőt arra is, hogy az állítólagos örökséggel kapcsolatos ügyintézéshez személyi hitelt vegyen fel, valamint az összes értéktárgyát adja át nekik. Végig abban a hitben tartották áldozatukat,  hogy amint az örökséghez hozzájutnak, visszaadják a tartozásukat. Ezzel a módszerrel mintegy 49 millió forintot csaltak ki.

 A pénz vagy ékszer átadásához a főváros egyik forgalmas pontjára hívták a sértettet, ebben segítségükre voltak M. Frigyes és M. Dávid feleségei, a 21 éves M. Alexandra és a 27 éves M. Izabella.

Az idős emberek megkárosítására szakosodott társaság hasonló módszerrel csalt ki pénzt 2021 augusztusától egy idős nőtől.

Itt is a jóhiszeműségét használták ki. 2021 nyarán M. Frigyes egy társával kéregetett az utcán a XIII. kerületben, a Jászai Mari téren, ahol megismerkedtek egy idős nővel, akitől első találkozáskor 10 ezer forintot, valamint az asszony telefonszámát is sikerült megszerezniük. Ezt követően a nőt M. Frigyes és magukat más személyeknek kiadó társai kezdetben közüzemi számlatartozás kiegyenlítéséhez nyújtandó segítség, később szintén a „hozzáférhetetlen örökség” miatt hívogatták.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Miután a sértett teljes megtakarított pénzét – 80 ezer és 5 millió forint közti részletekben - kicsalták, rávették őt is ékszerei átadására, személyi hitel felvételére, valamint mobiltelefonok vásárlására. Az idős nőt ezzel a módszerrel több mint 66 millió forinttal károsították meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága 2021-ben indított nyomozást, miután négy sértett is feljelentést tett. M. Frigyes és társait a nyomozók további bűncselekményekkel is összefüggésbe hozták. A négy idősnek okozott kár megközelíti a 120 millió forintot. 

Az elvégzett nyomozati cselekményeknek köszönhetően a II. kerületi nyomozók M. Frigyesen kívül öt gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. M. Frigyest, M. Dávidot, M. Alexandrát és M. Izabellát őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A fővárosi nyomozók az eljárást befejezték és az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek.​
 
 

Címkék:
biztosítás, csalás, rendőrség, átverés, csalók, idős, idősek, vádemelés,