Idén már nem ússzuk meg? Megerősödve térhet vissza az influenza ősszel

Pénzcentrum/InfoRádió2021. augusztus 9. 09:31

Tavaly a lezárások miatt elmaradt a szokásos influenza-járvány, ám most a szakértők szerint kritikusnak ígérkezik a helyzet. Hiszen a társadalmi immunitás is gyengülhetett, mivel egy szezon gyakorlatilag teljesen kimaradt a hagyományos influenzából.

Tavalyi télen a koronavírus elleni védekezés miatt elmaradt a „hagyományos” influenza-járvány is. A korlátozások feloldásával azonban az influenza mozgástere is megnő, és szakértők szerint a vírus élni is fog ezzel, főként, hogy közben a nyárimmunitás meggyengült.

A Financilal Times idézte ennek kapcsán Lynette Brammert, az amerikai járványmegelőzési központ influenzára szakosodott egységének vezetőjét, aki elmondta, hogy a „megszokott” influenzavírusok igazából tavaly is jelen voltak, csak terjedni nem tudtak a bezárkózás miatt.

Az idei Covid-oltási kampány után, egyelőre még a delta-variáns növekvő terjedése mellett is, az alapvető társadalmi funkciók láthatóan helyreállnak, és a legtöbb nyilvános hely is minimum oltottak számára látogatható.  Szakértők szerint mindez a „hagyományos” influenzának már elég ahhoz, hogy ismét akcióba lépjen, és cirkuláljon a lakosság körében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ráadásul a helyzet most annyival sérülékenyebb lesz, hogy miközben a Covid-hullámok alatt betartott járványmegelőző módszereket előre látható módon a többség boldogan félretolja majd, az influenzával szembeni nyájimmunitás lényegesen gyengült, hiszen már egy éve nem jellemező az influenza jelenléte a napi életben – idézte a Financial Times Ian Barrt, az Egészségügyi Világszervezet influenza-kutatási társintézményének az igazgatóhelyettesét.

Címkék:
influenza, járvány, tél, koronavírus, covid, nyájimmunitás,